Louis szemszöge:
Oké, nem tenném meg, ha nem lenne muszáj. De a menedzsmentünk elvárja, hogy az X-faktor idei nyertesével menjünk turnéra, miután Selena Gomez már lestoppolta Justin Bieber kishúgát, aki történetesen szintén az X-faktor egyik versenyzője volt. Szóval most várok, hogy Sandy felvegye a telefont és totálisan beégethessem magam a tegnap este után.
- Louis? - Szól bele meglepetten a készülékbe.
- Sandy, igen, szia - köszönök neki. - Szóval az a helyzet, hogy hamarosan egy rövid, egy hónapos turnéra indulunk, és a menedzsmentünk arra gondolt, hogy lehetnél a sztárfellépőnk. Nem mindenhol, csak néhány városban.
- Hát, nem mondom, hogy most nem leptél meg - nevet bele a telefonba. - Ez igazán megtisztelő egyébként. Nos, nem tudom, akkor találkozzunk valahol esetleg, vagy lesz valami megbeszélés, vagy hogy is szokott ez működni?
- Holnap lesz az első próbánk a fiúkkal, ott lesz mindenki, ha eltudnál jönni, az lenne a legtökéletesebb.
- Akkor megbeszéltük, holnap - tenné le a telefont, mikor megállítom.
- Hé, Sandy, ami a tegnap estét illeti... - Kezdek bele.
- Nyugi, tudom - előz meg. - Ki voltál készülve Eleanor miatt, kicsit sokat is ittunk, ráadásul én vagyok az ügyeletes szemét ribanc a társasági körödben. Nem beszélünk róla.
- Nem vagy a...
- Lou, hagyd. Egyébként is kialakulóban vagyok valakivel, úgyhogy én is elvetettem a sulykot kissé az este... - Magyarázza,
- Ó, oké. Rendben, hát akkor szia - mondom, majd kinyomom a mobilt. Hát ez fura volt.
Harry szemszöge:
Idegesen bámulom magam a tükörben, mint egy kisfiú, aki az első randijára készül. Bár így lenne. Mikor Gigi felhívott tegnap, meglepve csaptam le az alkalomra, pedig kifejezetten azt beszéltük, hogy egy baráti ebédre megyünk el, ahol meg tudunk beszélni mindent. Mégis reményekkel tele dobom most fel a kalapom a fejem tetejére, azt a feketét, amit majdnem féléve ilyenkor még annyira szeretett.
Az apró, régies kajáldába belépve Ő már ott ül az egyik asztalnál, ami gondosan el van bújtatva az ablakok elől. Senkinek nem hiányoznak a vakuk.
- Szia - foglalok helyet a vele szemben lévő széken.
- Szia - mosolyog rám kedvesen.
- Régóta vársz?
- Nem, igazából Cherrel jöttem, mert ő meg úton volt máshová.
- Ó, értem - bólintok, majd úgy ítélem meg, hogy itt az ideje belecsapni a lecsóba. - Nézd, nagyon sajnálom a Justinos dolgot, én gondoltam rá, hogy elmondom, és őszintén őrlődtem rajta, aztán beszéltem vele is, és nem tudtam... - magyarázom, majd félbeszakít.
- Harry. A bátyámnak problémái vannak, de ezt te nem tudhattad. Sőt, ami azt illeti, ő sem igazán akarja magának beismerni - fordítja félre a fejét. - Én nem akarom, hogy rosszban legyünk, Harry.
- Én sem, természetesen - bólogatok sűrűn.
- Igazán szükségem van most rád - néz rám félve, nekem pedig akaratlanul is boldog vigyor ül ki az arcomra. - Mármint, mint barát - teszi hozzá, én pedig legszívesebben kivetném magam az ablakon felettünk, de nem hagyhatom, hogy lássa, mit gondolok, ezért továbbra is mosolygok rá.
- Persze - préselem ki a fogaim közt. Hát, ez is jobb, mint a semmi. Épp a legjobbkor, megérkezik a pincér, aki felveszi a rendelésünk. Gigi kér egy menüt, leves nélkül, extra tartárral, én csak egy gyrost hagyma nélkül, ezután a pasi ott hagy minket.
- Szóval... - próbálok újabb társalgást kezdeményezni. - Még nem is kérdeztem milyen volt a turné.
- Nem volt rá alkalmad - mosolyodik el óvatosan. - Jó volt. Úgy érzem, nagyon sok mindennel gazdagodtam ezalatt a három hónap alatt. Tudod... tapasztalatokkal, élményekkel, rajongókkal - nevet fel az utóbbinál.
Minden porcikám rá szeretett volna kérdezni Dylanre, de nem tettem. Helyette száműztem magam a barátzónába. Ha ő ezt akarja.
- Nem hiányzott a családod?
- J és én sosem láttuk sűrűn anyáékat. Nem volt olyan szörnyű kibírni ezt a néhány hónapot nélkülük. A barátaim jobban hiányoztak.
- Niall... - csúszik ki a számon, pedig Istenemre esküszöm, nem rossz szándékkal mondtam.
- Igen - reagál őszintén. - Szerencsésnek érzem magam a barátsága miatt. De ezt biztosan átérzed.
Mosolyogva bólintok, miközben nem tudom levenni szemeim viszonylag új, fekete hajszínéről. Vállig ér, és sötétebb, mint volt, ettől a kislányos bája háttérbe szorult, szexibb lett.
- Mi az? - Kérdezi.
- A hajad - nézem még mindig elragadtatva. - Nehéz megszokni.
- Pedig annyira nem nagy a változás. Nem zöldre festettem, vagy valami. Nem tetszik? - Dönti kissé oldalra a fejét bátortalanul.
- De, igen, nagyon jól áll.
Ennek a helynek mindig nagy előnye volt, hogy gyorsan elkészültek az étellel. Mondjuk annyira sokan nem is jártak ide, szóval nem csoda. A pincér meghozza a rendelésünket, mi pedig rögtön neki is esünk.
Harry szemszöge:
Idegesen bámulom magam a tükörben, mint egy kisfiú, aki az első randijára készül. Bár így lenne. Mikor Gigi felhívott tegnap, meglepve csaptam le az alkalomra, pedig kifejezetten azt beszéltük, hogy egy baráti ebédre megyünk el, ahol meg tudunk beszélni mindent. Mégis reményekkel tele dobom most fel a kalapom a fejem tetejére, azt a feketét, amit majdnem féléve ilyenkor még annyira szeretett.
Az apró, régies kajáldába belépve Ő már ott ül az egyik asztalnál, ami gondosan el van bújtatva az ablakok elől. Senkinek nem hiányoznak a vakuk.
- Szia - foglalok helyet a vele szemben lévő széken.
- Szia - mosolyog rám kedvesen.
- Régóta vársz?
- Nem, igazából Cherrel jöttem, mert ő meg úton volt máshová.
- Ó, értem - bólintok, majd úgy ítélem meg, hogy itt az ideje belecsapni a lecsóba. - Nézd, nagyon sajnálom a Justinos dolgot, én gondoltam rá, hogy elmondom, és őszintén őrlődtem rajta, aztán beszéltem vele is, és nem tudtam... - magyarázom, majd félbeszakít.
- Harry. A bátyámnak problémái vannak, de ezt te nem tudhattad. Sőt, ami azt illeti, ő sem igazán akarja magának beismerni - fordítja félre a fejét. - Én nem akarom, hogy rosszban legyünk, Harry.
- Én sem, természetesen - bólogatok sűrűn.
- Igazán szükségem van most rád - néz rám félve, nekem pedig akaratlanul is boldog vigyor ül ki az arcomra. - Mármint, mint barát - teszi hozzá, én pedig legszívesebben kivetném magam az ablakon felettünk, de nem hagyhatom, hogy lássa, mit gondolok, ezért továbbra is mosolygok rá.
- Persze - préselem ki a fogaim közt. Hát, ez is jobb, mint a semmi. Épp a legjobbkor, megérkezik a pincér, aki felveszi a rendelésünk. Gigi kér egy menüt, leves nélkül, extra tartárral, én csak egy gyrost hagyma nélkül, ezután a pasi ott hagy minket.
- Szóval... - próbálok újabb társalgást kezdeményezni. - Még nem is kérdeztem milyen volt a turné.
- Nem volt rá alkalmad - mosolyodik el óvatosan. - Jó volt. Úgy érzem, nagyon sok mindennel gazdagodtam ezalatt a három hónap alatt. Tudod... tapasztalatokkal, élményekkel, rajongókkal - nevet fel az utóbbinál.
Minden porcikám rá szeretett volna kérdezni Dylanre, de nem tettem. Helyette száműztem magam a barátzónába. Ha ő ezt akarja.
- Nem hiányzott a családod?
- J és én sosem láttuk sűrűn anyáékat. Nem volt olyan szörnyű kibírni ezt a néhány hónapot nélkülük. A barátaim jobban hiányoztak.
- Niall... - csúszik ki a számon, pedig Istenemre esküszöm, nem rossz szándékkal mondtam.
- Igen - reagál őszintén. - Szerencsésnek érzem magam a barátsága miatt. De ezt biztosan átérzed.
Mosolyogva bólintok, miközben nem tudom levenni szemeim viszonylag új, fekete hajszínéről. Vállig ér, és sötétebb, mint volt, ettől a kislányos bája háttérbe szorult, szexibb lett.
- Mi az? - Kérdezi.
- A hajad - nézem még mindig elragadtatva. - Nehéz megszokni.
- Pedig annyira nem nagy a változás. Nem zöldre festettem, vagy valami. Nem tetszik? - Dönti kissé oldalra a fejét bátortalanul.
- De, igen, nagyon jól áll.
Ennek a helynek mindig nagy előnye volt, hogy gyorsan elkészültek az étellel. Mondjuk annyira sokan nem is jártak ide, szóval nem csoda. A pincér meghozza a rendelésünket, mi pedig rögtön neki is esünk.
- Nem értem, miért nincs nagyobb hírneve ennek az étkezdének. Tök jó a kaja - mondja, közben pedig hatalmasat nyel az ételből, amitől kitör belőlem a nevetés.
Selena szemszöge:
- Köszi, hogy ilyen hamar jöttél - hálálkodok Giginek a kórház bejárata előtt.
- Ugyan, egyértelmű - veszi ki a még üres utazótáskát a kocsi csomagteréből.
- Milyen volt az ebéd Harryvel?
- Jó, igazából - áll meg egy pillanatra, majd mintha csak ő maga is most döbbenne rá, bólogatni kezd.
Ma kiengedik Justint, és az első tanácsadás elkezdődik délután négykor, így a kórházból egyből oda kellene mennie. Ha nem vesz rajta részt, az véget vet a kapcsolatunknak.
Ő már felöltözve vár a zárójelentésére, amit abban a pillanatban ad neki át a doktornő, amikor mi odaérünk. Gigi szó nélkül kikapja a bátyja kezéből, hogy átvizsgálja.
Amíg Gig beszél a doktornővel, én elsétálok a kocsihoz Justinnal és a cuccokkal.
- Hogy érzed magad? - Vezetem fel a beszélgetést.
- Jól, tényleg. Sokkal jobban - néz a szemembe, majd kezét az államhoz emeli. - Hiszel nekem, ugye?
- Igen - mondom őszintén. - Négykor kezdődik a tanácsadás.
- Mi? - Rökönyödik meg. Én pedig pontosan ettől féltem. - Selena, ezt már megbeszéltük. Nem mehetek el.
- Igen, valóban megbeszéltük. Emlékszel, akkor miket mondtam?
- Emlékszem. Tudom, hogy sokaknak nehezítettem meg az életét, és kiakadtatok miattam, és...
- Nem, Justin, nem csak erről van szó - szakítom félbe. - Erről is, de úgy érzem, nem fogod fel, hogy milyen súlyos dologról beszélünk.
Sóhajtva néz félre, mintha legalábbis teher lenne neki ez az egész.
- Arra emlékszel, hogy mit mondtam, mi fog történni, ha nem vállalod a segítség elfogadását?
- Selena - szakad fel belőle egy erőtlen nevetés -, nem gondolhatod komolyan.
- Szóval, mit mondasz? - Kérdezem remegve, a könnyeimmel küszködve, mégis erőteljesen.
- Nem mehetek - csóválja a fejét.
- Viszlát, Justin - teszem le a táskát a placcra, majd szép lassan hátrálni kezdek. Kicsordulnak a könnyek a szememből, de már nem törődöm vele.
- Ne, kérlek... - suttogja utánam. De már nem számít. Mert már mindegy volt.
Gigi szemszöge:
- Örülök, hogy eljössz velem.
- Ne hülyéskedj, természetesen - bólint Niall, miközben belépünk a rehabilitációs klinika tanácsadói részlegére. Itt segítenek azoknak, akiknek szükségük van rá. Ide kellett volna jönnie a bátyámnak is.
Egy aranyos, mosolygós nővér kísér minket a terembe, ahol van egy kisebb pódium, ami előtt már ott ül a ránk váró tömeg. Elmondják, hogy kik vagyunk, és miért jöttünk, de jó néhányan már felismertek minket akkor, mikor beléptünk. Megkapunk két mikrofont, majd átvesszük a szót.
- Sziasztok - köszönök körbe. - Gigi Bieber vagyok, és akik engem ismernek, azok már biztosan hallottak a bátyámról is. Nemrég meggyűlt a baja a különböző drogokkal, kórházba került - tartok szünetet.
- Niall és én azért jöttünk ma ide, hogy tudassuk veletek, mennyire fontos a gyógyulás, és az, hogy egészségesetek legyetek. Nem azért, mert egyébként nem szeretnénk titeket, hanem mert azoknak az embereknek a boldogságát teszitek kockára, akik törődnek veletek. Mert igenis vannak, akik törődnek veletek, vannak, akik szeretnek - szipogok kicsit. - Meg kell gyógyulnotok, mert ezek az emberek nem bírnák nélkületek. Nem tudnák elképzelni az életüket, ha ti nem lennétek. Soha ne érezzétek magatokat rosszul azért, akik vagytok, inkább próbáljatok meg még jobbak lenni.
Niall bátorítóan megszorítja a vállam, majd ő szól bele a mikrofonba.
- Hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetünk ma, kérlek fogadjátok szeretettel a meglepetés produkciónkat, remélem, mindenki számára egyértelmű a mondanivaló - mosolyodik el.
Louis szemszöge:
- Kérdezhetek valamit? - Fordul felém Sandy, miközben bevezetem a stadion közepére, ahol próbálunk.
- Persze - válaszolom.
- Miért nem Gigit hívtátok? Miért engem?
- Ehh - sóhajtok nagyot. - Nem igazán mi döntünk ezekben a dolgokban, tudod, a menedzsment kitalálja, mi meg megcsinálunk, amit kell.
Selena szemszöge:
- Köszi, hogy ilyen hamar jöttél - hálálkodok Giginek a kórház bejárata előtt.
- Ugyan, egyértelmű - veszi ki a még üres utazótáskát a kocsi csomagteréből.
- Milyen volt az ebéd Harryvel?
- Jó, igazából - áll meg egy pillanatra, majd mintha csak ő maga is most döbbenne rá, bólogatni kezd.
Ma kiengedik Justint, és az első tanácsadás elkezdődik délután négykor, így a kórházból egyből oda kellene mennie. Ha nem vesz rajta részt, az véget vet a kapcsolatunknak.
Ő már felöltözve vár a zárójelentésére, amit abban a pillanatban ad neki át a doktornő, amikor mi odaérünk. Gigi szó nélkül kikapja a bátyja kezéből, hogy átvizsgálja.
Amíg Gig beszél a doktornővel, én elsétálok a kocsihoz Justinnal és a cuccokkal.
- Hogy érzed magad? - Vezetem fel a beszélgetést.
- Jól, tényleg. Sokkal jobban - néz a szemembe, majd kezét az államhoz emeli. - Hiszel nekem, ugye?
- Igen - mondom őszintén. - Négykor kezdődik a tanácsadás.
- Mi? - Rökönyödik meg. Én pedig pontosan ettől féltem. - Selena, ezt már megbeszéltük. Nem mehetek el.
- Igen, valóban megbeszéltük. Emlékszel, akkor miket mondtam?
- Emlékszem. Tudom, hogy sokaknak nehezítettem meg az életét, és kiakadtatok miattam, és...
- Nem, Justin, nem csak erről van szó - szakítom félbe. - Erről is, de úgy érzem, nem fogod fel, hogy milyen súlyos dologról beszélünk.
Sóhajtva néz félre, mintha legalábbis teher lenne neki ez az egész.
- Arra emlékszel, hogy mit mondtam, mi fog történni, ha nem vállalod a segítség elfogadását?
- Selena - szakad fel belőle egy erőtlen nevetés -, nem gondolhatod komolyan.
- Szóval, mit mondasz? - Kérdezem remegve, a könnyeimmel küszködve, mégis erőteljesen.
- Nem mehetek - csóválja a fejét.
- Viszlát, Justin - teszem le a táskát a placcra, majd szép lassan hátrálni kezdek. Kicsordulnak a könnyek a szememből, de már nem törődöm vele.
- Ne, kérlek... - suttogja utánam. De már nem számít. Mert már mindegy volt.
Gigi szemszöge:
- Örülök, hogy eljössz velem.
- Ne hülyéskedj, természetesen - bólint Niall, miközben belépünk a rehabilitációs klinika tanácsadói részlegére. Itt segítenek azoknak, akiknek szükségük van rá. Ide kellett volna jönnie a bátyámnak is.
Egy aranyos, mosolygós nővér kísér minket a terembe, ahol van egy kisebb pódium, ami előtt már ott ül a ránk váró tömeg. Elmondják, hogy kik vagyunk, és miért jöttünk, de jó néhányan már felismertek minket akkor, mikor beléptünk. Megkapunk két mikrofont, majd átvesszük a szót.
- Sziasztok - köszönök körbe. - Gigi Bieber vagyok, és akik engem ismernek, azok már biztosan hallottak a bátyámról is. Nemrég meggyűlt a baja a különböző drogokkal, kórházba került - tartok szünetet.
- Niall és én azért jöttünk ma ide, hogy tudassuk veletek, mennyire fontos a gyógyulás, és az, hogy egészségesetek legyetek. Nem azért, mert egyébként nem szeretnénk titeket, hanem mert azoknak az embereknek a boldogságát teszitek kockára, akik törődnek veletek. Mert igenis vannak, akik törődnek veletek, vannak, akik szeretnek - szipogok kicsit. - Meg kell gyógyulnotok, mert ezek az emberek nem bírnák nélkületek. Nem tudnák elképzelni az életüket, ha ti nem lennétek. Soha ne érezzétek magatokat rosszul azért, akik vagytok, inkább próbáljatok meg még jobbak lenni.
Niall bátorítóan megszorítja a vállam, majd ő szól bele a mikrofonba.
- Hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetünk ma, kérlek fogadjátok szeretettel a meglepetés produkciónkat, remélem, mindenki számára egyértelmű a mondanivaló - mosolyodik el.
Louis szemszöge:
- Kérdezhetek valamit? - Fordul felém Sandy, miközben bevezetem a stadion közepére, ahol próbálunk.
- Persze - válaszolom.
- Miért nem Gigit hívtátok? Miért engem?
- Ehh - sóhajtok nagyot. - Nem igazán mi döntünk ezekben a dolgokban, tudod, a menedzsment kitalálja, mi meg megcsinálunk, amit kell.
- Ó, értem - mondja. - Hát, még mindig jobb, mintha egy producernek sem kellenél...
- Sandy... - nevetek fel. - Előbb-utóbb úgyis szerződtetni fognak, nyugi.
- Neked legyen igazad - igazítja meg a haját, közben pedig a banda többi tagja is észrevesz minket.
- Mizu? Meghoztad a sztárvendéget, Lou? - Kérdezi Liam mosolyogva. Mindig ő volt a legkevésbé előítéletes a csapatból, a jószívű srác, aki mindenkinek adni akar nemhogy második, de legalább még egy harmincadik esélyt is.
Harry csak összehúzott szemöldökkel mered Sandyre, Niall pedig már a vendégmikrofont keresi.
- Hoztál dalt? - Nyújtja oda.
- Persze - húzza ki magát az X-faktor nyertes, majd magabiztosan felsétál a színpadra. - Kezdhetek, ugye?
- Ööö, ja - nyögöm ki. Eddig is tudtuk, hogy ennek a lánynak van önbizalma, de még így is meg tud lepni néha.
- Gyerünk, Sandy - szól oda Harry gúnyosan. - Essen le az állunk.
Meg kell, hagyni, fantasztikusat produkált. Főleg, hogy egy idő után a srácokkal elkezdtünk vokálozni, így még jobb lett.
- Na, Hazza? - Húzza fel egyik szemöldökét Sandy. - Remélem összekapartad az állad a földről.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Hú, hát, késéssel, elismerem, de megérkezett a legújabb rész, ezzel pedig elérkeztünk a második évad feléhez! Hihetetlen! :)
Remélem tetszett a fejezet, írjátok meg a véleményeteket kommentben!
A következő rész dalai lesznek:
Várom a tippeket! :)
- Sandy... - nevetek fel. - Előbb-utóbb úgyis szerződtetni fognak, nyugi.
- Neked legyen igazad - igazítja meg a haját, közben pedig a banda többi tagja is észrevesz minket.
- Mizu? Meghoztad a sztárvendéget, Lou? - Kérdezi Liam mosolyogva. Mindig ő volt a legkevésbé előítéletes a csapatból, a jószívű srác, aki mindenkinek adni akar nemhogy második, de legalább még egy harmincadik esélyt is.
Harry csak összehúzott szemöldökkel mered Sandyre, Niall pedig már a vendégmikrofont keresi.
- Hoztál dalt? - Nyújtja oda.
- Persze - húzza ki magát az X-faktor nyertes, majd magabiztosan felsétál a színpadra. - Kezdhetek, ugye?
- Ööö, ja - nyögöm ki. Eddig is tudtuk, hogy ennek a lánynak van önbizalma, de még így is meg tud lepni néha.
- Gyerünk, Sandy - szól oda Harry gúnyosan. - Essen le az állunk.
- Na, Hazza? - Húzza fel egyik szemöldökét Sandy. - Remélem összekapartad az állad a földről.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Hú, hát, késéssel, elismerem, de megérkezett a legújabb rész, ezzel pedig elérkeztünk a második évad feléhez! Hihetetlen! :)
Remélem tetszett a fejezet, írjátok meg a véleményeteket kommentben!
A következő rész dalai lesznek:
Billy Joel - Uptown Girl
Wham! - Wake Me Up Before You Go-Go
Oasis - Wonderwall
Várom a tippeket! :)
