2016. aug. 20.

II/6

- Szia, Gigi. Én vagyok - szól bele félénk hangon a telefonba Niall.
- Szia - köszönök neki vissza. Borzasztó vagyok ezen a téren, fogalmam sincs, hogyan kell az ilyen helyzeteket kezelni, de biztosan nem úgy, ahogy én teszem. - Nézd, ami este történt, én...
- Várj - szakít félbe -, arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt ebédelni. 
Nem tudom, ezt mire véljem, de rábólintok, hiszen minden jobb lehet, mint telefonon túlesni ezen a beszélgetésen.
- Na, most mennem is kell, igazából, próbánk van, szóval...
Próbájuk. Épp próbálnak. Harryvel. Ó, te jó ég, keresett az éjjel!
- Oké, szia - nyomom ki zavartan a mobilt. Hát ez van, tényleg szörnyű vagyok ezekben a dolgokban. 

Niall szemszöge:
- Oké, srácok, még sehol nem tartunk. Hey Angel, most! - adja ki az utasítást az egyik nagykutya, mi pedig engedelmesen sétálunk vissza a színpadra. Mondjuk alig öt perc szünetünk volt, és még ma szinte semmit nem ettem, de mindegy.


Mikor végezünk a dallal, megkönnyebbülten rohanok a svédasztalhoz. Mára még nem végeztünk, de nem bírom tovább. Hál' Istennek a körülöttünk dolgozó emberek pontosan tudják, hogy megőrülök a kaja nélkül, úgyhogy egy fáradt sóhajjal elengednek minket egy újabb rövid szünetre.
Egész próbán egy szót sem beszéltem Harryvel, nem bírok a szemébe nézni, annyira rosszul érzem magam amiatt, ami történt. Még sosem láttam, hogy Hazz ennyire odáig lett volna valaki miatt, vagy ha így is volt, általában nem tartott sokáig nála.
- Nekem adod azt az egy kiflit, amit meghagytál? - lép mellém nevetve.
Annyira kavarog a gyomrom ettől az egész helyzettől, mintha legalábbis nem megcsókoltam, hanem megöltem volna Gigit tegnap.
- Persze.
- Minden oké, haver? 
Haver. A haverja vagyok. A haverja, aki lesmárolta azt a lányt, akiért legalább egy féléve megvesz. Akivel már történt is köztük valami. Mocskosnak érzem magam, amiért úgy viselkedem vele, mintha semmit nem kéne titkolnom előle. 
- Igen-igen - dadogom. - Veled mi a helyzet?
- Nem tudom, Niall. Van ez az egész, amit megbeszéltünk Gigivel... hogy most már barátok leszünk, vagy mit - ó, anyám, ne, ne kérlek, ne kezdj el most erről dumálni. - Tegnap hívtam volna, de csak a hangpostáját értem el. Mondtam neki, hogy fussunk össze "barátok módjára". Azóta még nem válaszolt. Szerinted miért?
Basszus. Jó nagy szarban vagyok most.
- Azt mondod, tegnap kerested?
- Igen, valamikor késő este - hát persze, hogy késő este, mikor velem volt a Retróban.
- Szerintem csak nem ébred még fel - hazudok valamit.
- De hát délelőtt tizenegy óra van - röhög fel kínosan, mire csak megvonom a vállam. Még mindig inkább tartson egy pillanatig bunkónak, minthogy egy életen át utáljon. 

Sophia szemszöge:
- Képzeld, ma vendégünk lesz a próbán... - mesélem Liamnek széles mosollyal. Még mindig nem tudjuk, hogy pontosan hol tartunk egymással, de én jelenleg nagyon élvezem, hogy nem kell címkéket ragasztanunk arra, ami köztünk van. Bár már az összes létező újság és oldal lehozta, hogy én vagyok az "új kiszemelt".
- Kicsoda?
- Segítek... együtt versenyeztetek még 2010-ben... - húzom az agyát.
- Oké, nem szeretem az ilyen játékokat, csak mondd el - nevet fel.
- Mizu, Liam? - érkezik meg a terembe Cher, a srác arca pedig azonnal felragyog. Hatalmas öleléssel köszöntik egymást.
Persze, tudtam, hogy barátok, de nem tudtam, mennyire vannak jóban. A szoros öleléstől akaratlanul is elfog egy röpke féltékenységi hullám. 
- Te? Hogyhogy? - tolja el magától, de kezei még mindig a derekát fogják.
- Ma én vagyok a meglepetés - vonja meg a vállát mosolyogva Cher.
- Oké, oké, csak kezdjük már a próbát - elégelem meg ezt az egészet, és gondolatban jól leszidom magam. Hisz' semmi nem történt, mindössze nagyon jó barátok. Vajon volt valami köztük, amiről én nem tudok? Oké, Sophia, állítsd le magad!

Cher magabiztosan követi a tanárunk lépéseit a szám ütemeire, miközben én Liamet figyelem, aki mintha engem észre sem venne, úgy mosolyog a lányra.
Miután következik a szünet, elsétálok mellettük. Nem akartam a sértődöttet játszani, pont ezért kerülném őket. Nem szeretném, hogy valami rosszat mondjak, vagy hülye libának tartsanak, ezért választottam ezt a megoldást. Átvonulok az öltözőbe és iszom egy pár korty hideg vizet. Kicsit ücsörgök még a padon, hogy átgondoljam milyen szánalmas vagyok, aztán visszamegyek a terembe.
- Hé - húz vissza a karomnál fogva Liam. - Nagyon jó voltál.
- Láttál? - kérdezem enyhén gúnyosan. A francba már, Soph, hagyd ezt abba!
- Persze, ott álltál elől - mondja értetlenül. Ezek szerint nem érzékelte a szarkazmust. Hál' Istennek!
Szó nélkül bólintok egyet, majd odaállok a helyemre. Nem nézek hátra, de biztos vagyok benne, hogy zavarodott fejjel figyel.

Niall szemszöge:
Úgy izzad a tenyerem, mintha legalábbis muszáj lenne neki. Gigi épp most sétált be az épületbe, úton van az asztalunk felé. Most akkor ki kéne húznom neki a széket, vagy mi? Nem randizunk, akkor maradjak ülve?
- Szia - köszön enyhén mosolyogva. Helyet foglal magától is. Oké, szuper.
- Szóóval... - kezd bele.
- Igeeen... - mondom, mire kitör belőlünk a nevetés.
- Akkor kezdem - vállalja magára - te mit gondolsz arról, ami tegnap este történt?
- Hé, kérdéssel kezdtél, ez nem fair!
Újra kacagunk, aminek nagyon örülök, ettől legalább kevésbé kínos a helyzet.
- Szerinted... hiba volt? - térek a lényegre.
Gigi sóhajtva túr bele a hajába.
- Nézd... azt tudom, hogy az egyik legfontosabb ember vagy jelenleg az életemben, és ezt most nagyon-nagyon őszintén mondom. Nem gondolom, hogy hiba lett volna, de nekem fogalmam sincs arról, hogy mit akarok. Nem akarlak elveszíteni - süti le a szemét.
- Akkor mit kellene tennünk? 
Most rám néz, majd lassan megvonja a vállát. Nehéz egy helyzet ez, tényleg, de akaratlanul is hatalmas boldogság fogott el, mikor azt mondta, szerinte nem volt hiba, ami történt,
- Én csak... - próbálná magyarázni, de felesleges. Pontosan látom rajta, hogy mi az, ami nyomasztja, és amit nem akar, vagy nem mer kimondani.
- Harry - közlöm helyette.
Nem szól semmit, csak újra a padlót kezdi bámulni. Fölösleges kifejtenie, tudom, hogy mi történt köztük, hogy Hazz még mindig érez iránta valamit, és hogy talán ő is. Ezen kívül azzal is tisztában vagyok, hogy épphogy barátok lettek, vagyis rendbe szedték a kapcsolatukat, nekem pedig a bandatársam, a testvérem.
- Szerinted el kellene mondanunk neki? - teszem fel a legfontosabb kérdést. - Csak mert nekem ez így nem olyan könnyű. Látni nap mint nap és eltitkolni előle egy ilyen dolgot...
- Elhiszem - bólogat. - Én úgy gondolom, hogy akkor van értelme elmondani neki, ha... szóval érted. Ha jelentett ez az egész valamit. Ha elképzelhető, hogy... szóval...
Bár ez most egy elég komoly helyzet, ösztönösen elmosolyodom. Nem tehetek róla, olyan vicces, mikor az emberek küszködnek a szavakkal.
- Ne vigyorogj! - parancsol rám.
- Oké, oké - röhögök még mindig. - Azt hiszem, el kellene neki mondanunk - vonom meg a vállam.
Nem lesz egyszerű menet, sőt, egyenesen borzasztó lesz. De Gigivel ma mindketten úgy állunk ehhez az egészhez, hogy talán ebből még lehet valami. Muszáj tudnia.
- Majd én megteszem - nyögöm ki.
- Mi? Nem. Nekem is ott kell lennem.
- Sokkal rosszabb lesz, ha ketten vagyunk.

Harry szemszöge:
- Hé, Neil, mi a helyzet? - köszöntöm barátomat, aki épp most lépett be az ajtón. - Hol voltál?
- Harry, beszélnünk kell - foglal helyet mellettem a kanapén. Arckifejezése komoly, ami megijeszt, mert Niall az az ember, akit nem sokat látsz így.
- Mondd - bólintok.
- Én... - hunyja le a szemeit. Te jó ég, mi lehet ennyire szörnyű? - megcsókoltam Gigit tegnap este.
- Mi? - nevetek fel kínosan. Tuti ez valami idióta, nagyon-nagyon rossz vicc. Ez nem lehet igaz, kérlek, mondd, hogy nem igaz.
- Sajnálom.
Először nem mondok semmit, csak összehúzott szemöldökkel meredek rá. Nem gondolhatja komolyan, ugye? Az egyetlen lány, aki igazán jelentett nekem valamit. És én még neki meséltem ma reggel, hogy Gigi nem hívott vissza! Hogy lehet ez az egész ennyire elcseszett, ennyire szánalmas!
- És most akkor mi lesz? - kérdezek rá kis idő múlva.
- Egyelőre nem tudjuk. Abban egyetértettünk, hogy el kell mondanunk neked.
- Egyetértettetek? Valóban? És mondd csak, Gigi hol van most? Már azt tervezi milyen jó lesz nektek, ha kikerülök a képből, mi? - ordítok rá magamból kikelve. Sosem veszekedtem még ilyen durván egyik bandataggal sem, és nem gondoltam volna, hogy Niall lesz az első.
- Nem, Harry, dehogy, én mondtam, hogy egyszerűbb lenne, ha csak én jönnék, mert... - kezd magyarázkodni, de nem bírom ezt hallgatni. Valamit, valakit muszáj megütnöm, vagy esküszöm elkezdek bőgni. Mivel egyiket sem szeretném, ezért - még mielőtt befejezhetné az aktuális mondatot - nemes egyszerűséggel kirohanok az ajtón. Soha nem éreztem még magam ennyire megsemmisültnek, ennyire átvertnek. Nem érdekel a holnaputáni koncert, a holnapi próba, el kell innen tűnnöm
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Íme a legújabb rész! Tudom, kicsit sokat kellett rá várni, de ráfogom most ezt is a nyelvvizsgára, jó?
A következő részre is kell majd picit, mert jövő héten pedig elutazok. :(
Addig is írjátok le nekem a véleményeteket!
A következő fejezet dalai lesznek:

Christina Aguilera – Hurt
P!nk - Raise Your Glass
Justin Bieber - Be Alright



2016. aug. 11.

OFF

Sziasztok! :)
Már készülőben van az új rész, de most nem azt hoztam nektek...
Elindultam az Another Worlddel egy blogversenyen legjobb fejléc, legjobb design, legjobb trailer és legjobb történet kategóriában. Ezért kérlek most titeket, hogyha kicsit is szeretitek az Another Worldöt, akkor szavazzatok itt:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSffvMXmg0ynh4R6QLHF5EWCWcFAxUZoGbARXfIu4J47Zs7QHA/viewform
Köszönöm :)

2016. aug. 2.

II/5.5

Gigi szemszöge:
Két napja, hogy a bátyámat kiengedték a klinikáról. Két napja, hogy nem beszélt Selenával. Én sem tudom, hogy mi van vele. Justinon egyelőre nem tapasztalok visszaesést, bár mióta hazajött konkrétan el sem mozdultam mellőle. Szerintem ez érthető.
Épp rántottát csinálok neki reggelire, mikor csengetnek.
- Sel? - Nyitok ajtót meglepetten.
- Csak a cuccaimért jöttem... - mondja zavartan, lehajtott fejjel. - Justin?
- Még alszik - vonom meg a vállam. Nem tehetek róla, nem tudok uralkodni magamon, ha valamiről megvan a véleményem, azt közlöm. - Tudod, hogy nem ez a helyes megoldás, ugye?
Testvérem barátnője, illetve ex barátnője kérdőn húzza fel szemöldökét.
- Nekem sem egyszerű, hogy úgy döntött, nem megy el a kezelésre. Én sem örülök neki, nem is támogatom, de nem hagyom magára, mert szeretem. Hát nem erre való a szerelem is? Vagy a jóban-rosszban, egészségben-betegségben pusztán egy közhely már a híres embereknél? - Fakadok ki.
- Gigi... - rökönyödik meg. - Ne hasonlíts össze minket, te a húga vagy.
- Téged pedig éppúgy családjának tekintett - csóválom a fejem hitetlenül. - Szedd össze a cuccaid, aztán menj. Felkavarná, ha látna téged, és én törődöm a bátyámmal - veled ellentétben.
Szó nélkül indul el a hátsó szobába. Szerencsére J a kanapén aludt a nappaliban, így nem kell látnia. 
Miután Selena elhagyta a házat, Niall érkezett hozzánk.
- Nem kell itt lenned.
- Most értsem úgy, hogy el akarsz zavarni? - Játssza a sértődöttet.
- Te is tudod, hogy nem - mosolyodom el. - De nem kell segítened.
- Gigi, két napja ki sem mozdultál a lakásból Justin miatt. Gondoltam, ha más nem is, egy kis társaság biztos jól jönne - rak elém egy frissen főzött teát, én pedig hálás tekintettel nézek rá.
- Köszönöm.
Neil csak szerényen bólint, majd új társalgást kezdeményez.
- Szóval... szent a béke Harolddal? 
- Igen. Bár nem beszéltünk azóta, de most nagyon jó érzéssel tölt el, hogy nem vagyunk már rosszban. Akármi is történt köztünk... fontos nekem. 
- Igen, ez érthető. Ha azt megittad, akkor szerintem indulhatunk is.
- Indulhatunk? Hová?
- Elmegyünk a Retróba ma este - közli nemes egyszerűséggel.
- Nem mehetek sehová, Niall - csóválom a fejem.
- Dehogynem. 
- Justin... Én nem hagyhatom itt egyedül.
- Nem is fogod. Áthívtam hozzá Liamet.
Hitetlenül röhögök fel. Bébiszitter a bátyámnak? És ebbe ő beleegyezett?
- Komolyan, tudod, hogy Liam amolyan "mindenki apukája", szívesen jön - mondja, majd gondolkodó fejet vág és a hatás kedvéért még a távolba is mered. - Bár, igazából már mindegy is, akármit mondasz, ugyanis úton van.
Azt hiszem, ez a pillanat egy volt a sok közül, amiért Niall Horan az én egyik legeslegjobb barátom. 

Sandy szemszöge:
- Tudod, igazán meglepődtem, mikor elhívtál magaddal a Retróba - fordulok Louis felé, miközben kicsatolom az övemet.
- Ugyan... Kellett már a kikapcsolódás, aztán a múltkor is tök jól szórakoztunk - vigyorog rám, én pedig nem tudom eldönteni, hogy ez most egy flörtölős mondat volt-e, vagy csak beképzeltem.
- Igen - mosolygok vissza.
Még soha nem voltam itt, ez egy olyan elit helynek számít, ahová csak akkor jöhetsz, ha "bennfentes" vagy. Én pedig nem igazán mozogtam soha ezekben a körökben, sőt, igazából semmilyen körökben nem mozogtam, úgyhogy a helyes döntés az lett volna, ha meghúzom magam Lou mögött, míg bemegyünk. Ám nem igazán az az ember vagyok, akit a visszahúzódó stílusáról ismernek, szóval kecsesen magasba emelem az állam, és megállok az ajtó előtt, ahol egy hatalmas pasas engedi be - vagy éppen küldi el - az embereket.
- Név?
- Sandy Mason - most komolyan, mi az, hogy nem tudja a nevem? Oké, nem voltam még itt sosem, de könyörgöm, csak az X-faktor idei nyertese vagyok!
- Louis Tomlinson - hajol be a vállam fölött Lou.
Az óriás előttünk méregetni kezd, majd bólint egyet Louisnak. Ő megfogja a kezem, és magával húz befelé.
- Legközelebb tedd félre az egódat, és engedj előre - húz oda a bárpulthoz. - Két sör lesz?
- Én nem iszom sört - utasítom vissza.
- Mi van? - Nevet ki harsányan.
- Nem iszom sört - ismétlem magam. - Milyen koktélok vannak?
- Hé, Tomlinson, kit hoztál magaddal? - Kezd nevetni a pultos srác is. Oké, csak én nem értem, hogy mi olyan vicces?
- Sandy, ez egy ilyen hely, itt nem kapsz koktélokat, meg kevert cuccokat, itt vodkát iszol tisztán, aztán sörrel kíséred - magyarázza.
Fúj. Már a gondolatától is hánynom kell.
- Csak lazulj el - pakolja le a korsókat egy asztalra. - Figyelj csak, megmutatom itt hogy szórakoznak.
Azzal odasétál a fiúhoz, aki föntről irányítja a zenéket, és vele kezd tárgyalni. Pillanatokon belül megszólal az egyik ikonikus Wham! dal, Lou pedig kitárt karokkal vár maga mellé a táncparkettre.

Gigi szemszöge:
- Köszi, hogy kimozdítottál otthonról - hálálkodom Niallnek, közben pedig kiszállunk a bérelt autóból.
- Igazán nincs mit, rád fért már.
- Héé - lököm meg a vállammal.
Ösztönösen indulok az italos pulthoz, mikor egy ismerős hang üti meg a fülemet.
- Niall... - fordulok hozzá kérdőn, mikor megpillantom Louist és Sandyt.
Szöszi barátom ekkor elkiáltja magát, majd ők is észrevesznek minket. Az én ex vetélytársam felhúzott szemöldökkel méreget, míg Lou öleléssel köszönt mindkettőnket.
- Ti hogy kerültök ide?
- Eljöttünk kicsit kikapcsolódni - magyarázza a furcsa páros férfi tagja, miközben Sandy szinte ráakaszkodik.
Könyörgöm, csak ne kelljen együtt ülnünk.
- Van asztalotok? - Fordul hozzájuk Neil. Hát persze.
- Igen, de két személyes, nagyobbat most nem is nagyon látok üresen - jegyzi meg velősen Sandy, mire felröhögök.
Niallel leülünk tehát egy saját asztalhoz, mikor felcsendül az egyik közös kedvenc számunk.
- Táncolunk? - Húzza széles vigyorra a száját.
- Ezt most komolyan kérdezted? - Pattanok fel, majd előre húzom őt is magammal.

Kifulladva borulunk vissza a székeinkre, Louis pedig elénk rak egy-egy korsó sört.
- Megérdemlitek, az előbbi produkció miatt - teszi le, mi pedig hangosan nevetjük el magunkat. Nincs mese, Niallel mindig a táncmozdulatok nagy mesterei voltunk.
- Az gáz, ha érzem, hogy kicsit a fejembe szállt az ital? - Kérdezem tőle. - Nem szórakoztam már egy ideje.
- Nem gáz, mert nagyjából én is azon a szinten vagyok. Asszem' reggeliztem utoljára - húz le egy nagy kortyot az italából. - Ez a nap erre lett szánva - vonja meg a vállát. 
Végül is igaza van, azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat, a rengeteg dráma és rohanás után azt hiszem, igazán megérdemlem, hogy elengedjem magam egy cseppet.
- Hé - szól hozzám, miközben tekintete komolyabbra vált. - Szerinted jól van a bátyád?
- Nem tudom... - mondom őszintén. - Szeretném azt hinni, hogy igen. És hogy most már nem lesz semmi gond, meg eléggé figyelünk rá, de igazából... én nagyon félek, Niall.
Nem szól semmit, csak megértően bólogat, mikor a zene lassabb ütemekbe megy át.

És ekkor... ekkor olyan dolog történik, amit életemben soha nem gondoltam volna. Az előző beszélgetés után még mindig egymás tekintetét fürkésszük, mikor a dal már a refrénjéhez érkezik. Ő csak egy cseppet hajol közelebb, én pedig elég mámoros vagyok már ahhoz, hogy átvegyem az irányítást, így a nyakát karolom át. Niall teljesen magához húz, és megcsókol. Viszonozom ugyan, de egy idő után zavartan húzódok el. Ezt nem szabad, ez nem helyes. 
- Én... én nagyon sajnálom - szólal meg ő először.
- Nem, ez, nem, én... - dadogok összevissza. - Jobb, ha most hazamegyek.

- Hazaviszlek - közli.
- Ne, már ittál - rázom meg a fejem. - Hívok egy taxit. Menj oda Louisékhoz.
Nem is várom meg, hogy mit felel, kisétálok az épület elé, és beülök az első autóba, amit találok. Elmondom a címet, aztán előkotrom a telefonom. Egy új hangüzenet.
- Szia, Gigi - szól a hang. Kérlek, ne, csak ezt ne. - Szóval azon gondolkodtam, hogy összefuthatnánk valamikor. A barátok össze szoktak futni, nem? - Nevet fel kínosan, mire ösztönösen lesütöm a szemem. - Hívj majd vissza, ha ráérsz.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Nos, hát igen... Az utóbbiakra inkább nem mondanék semmit, viszont kíváncsian várom a ti véleményeiteket. :D
Illetve érdekel még, hogy ti kinek adtok igazat a Gigi-Selena vitában és miért? :)
A következő fejezet dalai az alábbiak lesznek:
One Direction - Hey Angel
Droplex - Leave The Lights On
Harry Styles - Don't Let Me Go

2016. júl. 26.

II/5

Louis szemszöge:
Oké, nem tenném meg, ha nem lenne muszáj. De a menedzsmentünk elvárja, hogy az X-faktor idei nyertesével menjünk turnéra, miután Selena Gomez már lestoppolta Justin Bieber kishúgát, aki történetesen szintén az X-faktor egyik versenyzője volt. Szóval most várok, hogy Sandy felvegye a telefont és totálisan beégethessem magam a tegnap este után.
- Louis? - Szól bele meglepetten a készülékbe.
- Sandy, igen, szia - köszönök neki. - Szóval az a helyzet, hogy hamarosan egy rövid, egy hónapos turnéra indulunk, és a menedzsmentünk arra gondolt, hogy lehetnél a sztárfellépőnk. Nem mindenhol, csak néhány városban.
- Hát, nem mondom, hogy most nem leptél meg - nevet bele a telefonba. - Ez igazán megtisztelő egyébként. Nos, nem tudom, akkor találkozzunk valahol esetleg, vagy lesz valami megbeszélés, vagy hogy is szokott ez működni?
- Holnap lesz az első próbánk a fiúkkal, ott lesz mindenki, ha eltudnál jönni, az lenne a legtökéletesebb.
- Akkor megbeszéltük, holnap - tenné le a telefont, mikor megállítom.
- Hé, Sandy, ami a tegnap estét illeti... - Kezdek bele.
- Nyugi, tudom - előz meg. - Ki voltál készülve Eleanor miatt, kicsit sokat is ittunk, ráadásul én vagyok az ügyeletes szemét ribanc a társasági körödben. Nem beszélünk róla.
- Nem vagy a...
- Lou, hagyd. Egyébként is kialakulóban vagyok valakivel, úgyhogy én is elvetettem a sulykot kissé az este... - Magyarázza,
- Ó, oké. Rendben, hát akkor szia - mondom, majd kinyomom a mobilt. Hát ez fura volt.

Harry szemszöge:
Idegesen bámulom magam a tükörben, mint egy kisfiú, aki az első randijára készül. Bár így lenne. Mikor Gigi felhívott tegnap, meglepve csaptam le az alkalomra, pedig kifejezetten azt beszéltük, hogy egy baráti ebédre megyünk el, ahol meg tudunk beszélni mindent. Mégis reményekkel tele dobom most fel a kalapom a fejem tetejére, azt a feketét, amit majdnem féléve ilyenkor még annyira szeretett.
Az apró, régies kajáldába belépve Ő már ott ül az egyik asztalnál, ami gondosan el van bújtatva az ablakok elől. Senkinek nem hiányoznak a vakuk.
- Szia - foglalok helyet a vele szemben lévő széken.
- Szia - mosolyog rám kedvesen.
- Régóta vársz?
- Nem, igazából Cherrel jöttem, mert ő meg úton volt máshová.
- Ó, értem - bólintok, majd úgy ítélem meg, hogy itt az ideje belecsapni a lecsóba. - Nézd, nagyon sajnálom a Justinos dolgot, én gondoltam rá, hogy elmondom, és őszintén őrlődtem rajta, aztán beszéltem vele is, és nem tudtam... - magyarázom, majd félbeszakít.
- Harry. A bátyámnak problémái vannak, de ezt te nem tudhattad. Sőt, ami azt illeti, ő sem igazán akarja magának beismerni - fordítja félre a fejét. - Én nem akarom, hogy rosszban legyünk, Harry.
- Én sem, természetesen - bólogatok sűrűn.
- Igazán szükségem van most rád - néz rám félve, nekem pedig akaratlanul is boldog vigyor ül ki az arcomra. - Mármint, mint barát - teszi hozzá, én pedig legszívesebben kivetném magam az ablakon felettünk, de nem hagyhatom, hogy lássa, mit gondolok, ezért továbbra is mosolygok rá.
- Persze - préselem ki a fogaim közt. Hát, ez is jobb, mint a semmi. Épp a legjobbkor, megérkezik a pincér, aki felveszi a rendelésünk. Gigi kér egy menüt, leves nélkül, extra tartárral, én csak egy gyrost hagyma nélkül, ezután a pasi ott hagy minket.
- Szóval... - próbálok újabb társalgást kezdeményezni. - Még nem is kérdeztem milyen volt a turné.
- Nem volt rá alkalmad - mosolyodik el óvatosan. - Jó volt. Úgy érzem, nagyon sok mindennel gazdagodtam ezalatt a három hónap alatt. Tudod... tapasztalatokkal, élményekkel, rajongókkal - nevet fel az utóbbinál.
Minden porcikám rá szeretett volna kérdezni Dylanre, de nem tettem. Helyette száműztem magam a barátzónába. Ha ő ezt akarja.
- Nem hiányzott a családod?
- J és én sosem láttuk sűrűn anyáékat. Nem volt olyan szörnyű kibírni ezt a néhány hónapot nélkülük. A barátaim jobban hiányoztak.
- Niall... - csúszik ki a számon, pedig Istenemre esküszöm, nem rossz szándékkal mondtam.
- Igen - reagál őszintén. - Szerencsésnek érzem magam a barátsága miatt. De ezt biztosan átérzed.
Mosolyogva bólintok, miközben nem tudom levenni szemeim viszonylag új, fekete hajszínéről. Vállig ér, és sötétebb, mint volt, ettől a kislányos bája háttérbe szorult, szexibb lett.
- Mi az? - Kérdezi.
- A hajad - nézem még mindig elragadtatva. - Nehéz megszokni.
- Pedig annyira nem nagy a változás. Nem zöldre festettem, vagy valami. Nem tetszik? - Dönti kissé oldalra a fejét bátortalanul.
- De, igen, nagyon jól áll.
Ennek a helynek mindig nagy előnye volt, hogy gyorsan elkészültek az étellel. Mondjuk annyira sokan nem is jártak ide, szóval nem csoda. A pincér meghozza a rendelésünket, mi pedig rögtön neki is esünk.
- Nem értem, miért nincs nagyobb hírneve ennek az étkezdének. Tök jó a kaja - mondja, közben pedig hatalmasat nyel az ételből, amitől kitör belőlem a nevetés.

Selena szemszöge:
- Köszi, hogy ilyen hamar jöttél - hálálkodok Giginek a kórház bejárata előtt.
- Ugyan, egyértelmű - veszi ki a még üres utazótáskát a kocsi csomagteréből.
- Milyen volt az ebéd Harryvel?
- Jó, igazából - áll meg egy pillanatra, majd mintha csak ő maga is most döbbenne rá, bólogatni kezd.
Ma kiengedik Justint, és az első tanácsadás elkezdődik délután négykor, így a kórházból egyből oda kellene mennie. Ha nem vesz rajta részt, az véget vet a kapcsolatunknak.
Ő már felöltözve vár a zárójelentésére, amit abban a pillanatban ad neki át a doktornő, amikor mi odaérünk. Gigi szó nélkül kikapja a bátyja kezéből, hogy átvizsgálja.
Amíg Gig beszél a doktornővel, én elsétálok a kocsihoz Justinnal és a cuccokkal.
- Hogy érzed magad? - Vezetem fel a beszélgetést.
- Jól, tényleg. Sokkal jobban - néz a szemembe, majd kezét az államhoz emeli. - Hiszel nekem, ugye?
- Igen - mondom őszintén. - Négykor kezdődik a tanácsadás.
- Mi? - Rökönyödik meg. Én pedig pontosan ettől féltem. - Selena, ezt már megbeszéltük. Nem mehetek el.
- Igen, valóban megbeszéltük. Emlékszel, akkor miket mondtam?
- Emlékszem. Tudom, hogy sokaknak nehezítettem meg az életét, és kiakadtatok miattam, és...
- Nem, Justin, nem csak erről van szó - szakítom félbe. - Erről is, de úgy érzem, nem fogod fel, hogy milyen súlyos dologról beszélünk.
Sóhajtva néz félre, mintha legalábbis teher lenne neki ez az egész.
- Arra emlékszel, hogy mit mondtam, mi fog történni, ha nem vállalod a segítség elfogadását?
- Selena - szakad fel belőle egy erőtlen nevetés -, nem gondolhatod komolyan.
- Szóval, mit mondasz? - Kérdezem remegve, a könnyeimmel küszködve, mégis erőteljesen.
- Nem mehetek - csóválja a fejét.
- Viszlát, Justin - teszem le a táskát a placcra, majd szép lassan hátrálni kezdek. Kicsordulnak a könnyek a szememből, de már nem törődöm vele.
- Ne, kérlek... - suttogja utánam. De már nem számít. Mert már mindegy volt.

Gigi szemszöge:
- Örülök, hogy eljössz velem.
- Ne hülyéskedj, természetesen - bólint Niall, miközben belépünk a rehabilitációs klinika tanácsadói részlegére. Itt segítenek azoknak, akiknek szükségük van rá. Ide kellett volna jönnie a bátyámnak is.
Egy aranyos, mosolygós nővér kísér minket a terembe, ahol van egy kisebb pódium, ami előtt már ott ül a ránk váró tömeg. Elmondják, hogy kik vagyunk, és miért jöttünk, de jó néhányan már felismertek minket akkor, mikor beléptünk. Megkapunk két mikrofont, majd átvesszük a szót.
- Sziasztok - köszönök körbe. - Gigi Bieber vagyok, és akik engem ismernek, azok már biztosan hallottak a bátyámról is. Nemrég meggyűlt a baja a különböző drogokkal, kórházba került - tartok szünetet.
- Niall és én azért jöttünk ma ide, hogy tudassuk veletek, mennyire fontos a gyógyulás, és az, hogy egészségesetek legyetek. Nem azért, mert egyébként nem szeretnénk titeket, hanem mert azoknak az embereknek a boldogságát teszitek kockára, akik törődnek veletek. Mert igenis vannak, akik törődnek veletek, vannak, akik szeretnek - szipogok kicsit. - Meg kell gyógyulnotok, mert ezek az emberek nem bírnák nélkületek. Nem tudnák elképzelni az életüket, ha ti nem lennétek. Soha ne érezzétek magatokat rosszul azért, akik vagytok, inkább próbáljatok meg még jobbak lenni.
Niall bátorítóan megszorítja a vállam, majd ő szól bele a mikrofonba.
- Hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetünk ma, kérlek fogadjátok szeretettel a meglepetés produkciónkat, remélem, mindenki számára egyértelmű a mondanivaló - mosolyodik el.

Louis szemszöge:
- Kérdezhetek valamit? - Fordul felém Sandy, miközben bevezetem a stadion közepére, ahol próbálunk.
- Persze - válaszolom.
- Miért nem Gigit hívtátok? Miért engem?
- Ehh - sóhajtok nagyot. - Nem igazán mi döntünk ezekben a dolgokban, tudod, a menedzsment kitalálja, mi meg megcsinálunk, amit kell.
- Ó, értem - mondja. - Hát, még mindig jobb, mintha egy producernek sem kellenél...
- Sandy... - nevetek fel. - Előbb-utóbb úgyis szerződtetni fognak, nyugi.
- Neked legyen igazad - igazítja meg a haját, közben pedig a banda többi tagja is észrevesz minket.
- Mizu? Meghoztad a sztárvendéget, Lou? - Kérdezi Liam mosolyogva. Mindig ő volt a legkevésbé előítéletes a csapatból, a jószívű srác, aki mindenkinek adni akar nemhogy második, de legalább még egy harmincadik esélyt is.
Harry csak összehúzott szemöldökkel mered Sandyre, Niall pedig már a vendégmikrofont keresi.
- Hoztál dalt? - Nyújtja oda.
- Persze - húzza ki magát az X-faktor nyertes, majd magabiztosan felsétál a színpadra. - Kezdhetek, ugye?
- Ööö, ja - nyögöm ki. Eddig is tudtuk, hogy ennek a lánynak van önbizalma, de még így is meg tud lepni néha.
- Gyerünk, Sandy - szól oda Harry gúnyosan. - Essen le az állunk.
Meg kell, hagyni, fantasztikusat produkált. Főleg, hogy egy idő után a srácokkal elkezdtünk vokálozni, így még jobb lett.
- Na, Hazza? - Húzza fel egyik szemöldökét Sandy. - Remélem összekapartad az állad a földről.
.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Hú, hát, késéssel, elismerem, de megérkezett a legújabb rész, ezzel pedig elérkeztünk a második évad feléhez! Hihetetlen! :)

Remélem tetszett a fejezet, írjátok meg a véleményeteket kommentben!

A következő rész dalai lesznek:

Billy Joel - Uptown Girl

Wham! - Wake Me Up Before You Go-Go

Oasis - Wonderwall

Várom a tippeket! :)

2016. júl. 13.

II/4.5

Egész nap Eleanort hívogattam, de semmire nem reagált. Végül beláttam, hogy igaza volt. Neki most szüksége van időre, de amíg velem van, addig ez lehetetlen. Az viszont, hogy rájöttem, jogos volt a menekülése, még nem változtatott azon, hogy mocskosul fáj. Minden egyes percben egyre jobban. 
Nem bírtam tovább a szobánkban - illetve most már csak a szobámban - bámulni a falat, ezért elindultam a bárba, ahová még az X-faktor idején jártunk. Undorító bulizene szól, egészen kívülről is lehet hallani, szóval úgy döntök, a belépés előtt elszívok még egy cigit idekint.
Meglepve veszem aztán észre, hogy az éneket Sandy Mason szolgáltatja, avagy az idei amerikai X-faktor nyertese. Remek, ez a lány egy gonosz dög, aki szerintem a saját anyját kinyírná tíz perc hírnévért, remélem nem fog idejönni jópofizni. Igyekszem észrevétlen maradni, és szinte elosonni a színpad előtt a pulthoz, hogy kérjek magamnak egy whiskyt. Miközben előveszem a pénztárcám, átfut az agyamon, hogy most valami sokkal erősebb kel. Olyan, ami komolyan üt, mert erre van szükségem.
- Még egy vodkát is, tisztán - szólok oda a pultos srácnak, aki csak bólint egyet és már adja is az alkoholt, amit rögtön lehúzok, majd a whiskyvel kísérem. Jó stratégia, nem igaz?
- Louis Tomlinson, nocsak... - Ó, anyám, most tényleg?! Csak ezt ne... - Biztos nem ugrik be hirtelen, hogy ki vagyok - próbál társalgást kezdeményezni, miközben odahúzza az egyik bárszéket mellém. Mondjuk, azon még ült az előbb egy lány, de mindegy.
- Sandy Mason. Pontosan tudom - emelem felé a poharam.
- Mi járatban vagy te itt?
- A barátnőm elhagyott.
Igazából nem is értem, ezt miért mondtam, de jó érzés volt valaki olyanra rázúdítani a bombát, akinek fogalma sincs rólam, Eleanorról pedig aztán még annyi sincs.
Sandy kérdőn, valamint meglepetten néz rám, nyilvánvalóan a folytatásra vár.
- Igazából már régóta húzódott... - próbálom magyarázni. - Csak most történt meg.
- Ó, nagyon sajnálom.
- Igen, biztosan - forgatom meg a szemeimet, miközben egy hatalmasat húzok az italomból. Egyre jobban égeti a pia a torkom, de nem bánom. Most nem.
- Hé, ne már - röhög fel kínosan. - Nem vagyok mindig szemét. A szakítás szar.
- Eléggé.
A piám lassan elfogy, ezért odafordulok a pultoshoz ismét, és kérek egy másodikat. 
- Kérsz valamit? - Szólok oda beszélgetőpartneremnek.
- Legyen - mondja. - Még mindig nem kaptam felkérést, mióta nyertem. Senki nem akar szerződtetni.
- Majd kialakul - legyintek, közben pedig elveszem a két poharat, és az egyiket átnyújtom.
- Nem tudom. Őszintén? Félek - koccintunk. - Mindig olyan magabiztos voltam, nyertem is, most pedig bárokban lépek fel és semmit nem tudok csinálni, csak várni. 
- Sandy, megnyerted Amerika legnagyobb tehetségkutató műsorát. Nem fognak szerződés nélkül hagyni, nyugi - mondom, mire megadóan bólint egyet.
- Tudod mit szeretnék most csinálni? - kérdezi, mire csak felhúzom a szemöldököm. - Táncolni - mondja, majd lehúzza fenékig a whiskyt, és elindul a táncparkettre. Azonban két lépés után megtorpan, és hátrafordul. 
- Nem egyedül gondoltam, gyerünk - néz a poharamra.
- Nem igazán vágyom most erre, Sandy.
- Ki kérdezte? Azt mondtad, a szakítás már várható volt. Akkor most itt az ideje annak, hogy jól érezd végre magad.
Tudom, hogy igaza van, de mégsem megy. Eleanor elment, én pedig senki vagyok nélküle. Mikor felnézek a cipőmről Sandy még mindig ott áll és arca szikrákat szór. Megadóan én is legurítom az alkoholt, aztán elindulok felé.

Egy kiadós táncparti és még három pohár ital után izzadva, lihegve borulok a székre Sandyvel az oldalamon. Tekintete már elég mámoros, de engem sem kell félteni, a pia mindkettőnknél beütött. 
- Szóval... hogy érzed magad? - Támaszkodik a pultra a társaságom.
- Ez jól esett, igazán - nevetek fel. - Tudod, nem gondoltam volna, hogy pont veled fogok ilyen kellemes időt eltölteni.
Sandy mosolyogva néz rám, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajolok hozzá és megcsókolom. A meglepettségtől először lefagy, majd viszonozza, végül elhúzódik tőlem.
- Louis, én nagyon kedvellek, de nem hiszem, hogy ez most jó ötlet - pirul el. - Most szakítottatok, ki vagy még bukva és jelentősen ittasak is vagyunk. Sajnálom, én csak...
- Nem, nem, igazad van - basszus, nem is tudom, mit gondoltam. - Én kérek elnézést. Hazavihetlek? - Ajánlom fel.
- Nagyon örülnék neki.


Gigi szemszöge:
- Legalább neki vedd fel - szólít meg Selena, miközben Justint őrizzük ma este is a kórházban. Ha minden jól megy, holnap vagy holnapután kiengedik.
- Egyikőjükkel sem akarok beszélni - nyomom ki a telefonom sokadjára, mire Sel lemondóan sóhajt.
- Gigi, Niall a legjobb barátod. Beszélned kell vele.
- Tudod mi van, Sel? - Húzom össze a szemöldököm. - Hogy igazából ez az egész sokkal fájóbb Neiltől, mert míg Harrytől megszoktam, hogy egy seggfej, Niall mellettem volt mindig. Még a turnén is napi szinten beszéltünk, segített akármi van és most meg...
- Gig, el kell mondanom valamit - szakítja félbe a monológom. - Harry hívott, mikor elindultunk a turnéra.
- Mi?
- Igen, többször is. Én nagyon sajnálom, de annyi fájdalmat okozott neked, és olyan boldog voltál, mikor Dylannel indultunk el, hogy...
- Nem volt jogod ezt tenni! - Emelem fel a hangom elfeledkezve arról, hogy a bátyám aludni próbál. - Tudod mit? Én... most nem akarlak látni, inkább visszahívom Niallt. 
- Gigi, őszintén sajnálom, kérlek...
- Nem, Selena - lököm el magamtól a kezét. - Eleget intézkedtél, ne magyarázkodj most.
Azzal kilépek a kórterem ajtaján a telefonnal a kezemben és megsemmisülve tárcsázni kezdek. Úgy érzem, mintha az összes barátom és mindenki a világon ellenem lenne.
- Gigi? - Szól bele Niall a készülékbe.
- Tíz perc múlva a kórház sarkánál, a kávézóban?
- Indulok - közli kérdés nélkül, én pedig hálát adok az égnek, hogy a fiúk nem turnéznak jelenleg.
Visszamegyek a szobába a táskámért, majd szó nélkül hagyom ott bátyámat és barátnőjét. Ő sem próbál meg beszélgetni, aminek örülök. 
Mire megkerülöm a hatalmas kórház kertjét és átsétálok a szemben lévő sarokra, Niall már az ajtó előtt áll.
- Bemenjünk vagy kint üljünk le? - kérdezi félénken.
- Bent.
- Oké.
Én kérek egy párizsi karamellás kávét, Niall pedig egy jeges teát, majd elfoglaljuk helyünket.
- Gigi, sajnálom, tényleg, őszintén - kezd bele. - Fogalmam sem volt arról, hogy Justinnak komoly problémái vannak, ha tudtam volna, akkor szólok.
- Tudom - bólogatok apró mosolyra húzva a számat.
- Niall, kérdezhetek valamit? 
- Hogyne - fürkész a szemeivel.
- Harry keresett, mikor... tudod, mikor turnéra mentem? 
- Persze, egy csomószor hívott, de nem vetted fel, ki is nyomtad, aztán egyenesen hangpostára ment. Nem így volt? 
- Igazából... nem.
Kihozzák az italainkat, Niall belekóstol, majd furcsa képet vág. Nem, nem a teától, hanem attól, amit hallott.
- Ezt nem értem.
- Nem volt nálam a telefonom, Selena nyomta ki. Akkor vettünk egy másikat, ezért hívtalak egy új számról téged is. Gondolom utána kikapcsolt a telefonom, mert lemerült, ezért ment a hangpostára - magyarázom hadarva.
- Ó - érti meg. - És változtat ez valamin?
Ez egy nagyon jó kérdés, amire én is igazán szeretném tudni a választ.
- Fogalmam sincs - rázom meg a fejem. - Azon nem változtat, hogy megcsókolt egy lányt azon az estén, mikor kiestem a versenyből és miután egyértelmű jeleket adott nekem. Mármint... érted.
- Igen, persze - köszörüli meg a torkát. - Hát, tudod, eléggé készen volt. Te pedig elmentél, ráadásul Dylannel.
- Hé, ne védd! Én is ki voltam borulva, mikor lekapott egy másik csajt - csapom a poharam az asztalra felháborodottan.
- Tudom-tudom. Én csak azt mondom, hogy annyit megérdemelne, hogy elmondd neki, hogy nem te koptattad le folyamatosan. 
Niallnak teljesen igaza van. Harrynek joga van tudni.
- Ha már itt tartunk - kavargatja a jégkockákat. - Selena, komolyan?!


Sophia szemszöge:
- Úgy örülök, hogy eljöttél - borítom a fejem Liam vállának hálásan.
- Ugyan már. Ki nem hagytam volna - mosolyog rám. - Bár kicsit féltem, hogy ezek után nem hívsz majd meg az afterre - neveti el magát.
- Hát, itt vagy - vigyorgok én is, miközben azt érzem, mindjárt kicsattanok a boldogságtól, amikor... - Az ott... te jó ég! - Bújok Liam háta mögé, mintha legalább is öt éves lennék.
- Mi az? - kérdezi még mindig röhögve.
- Az exem - jövök elő a háta mögül. - Aki az egyik gimis barátnőmmel jött össze, ugyanis a szülinapomkor rájöttek, hogy lelkitársak.
Igen, ez valóban így volt. Másfél éve jártam a sráccal, mikor a szülinapi partimon leültettem a barátnőm mellé, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek és legyenek jóban. Gyakorlatilag én hoztam össze őket. Kicsit ironikus, nem igaz?
- Aucs - húzza el a száját Liam. - De miért bujkálsz előle?
- Elég csúnyán váltunk el... - nézek félre, mire Liam kérdőn felhúzza a szemöldökét. - Közölte velem, hogy éppen ideje volt a szakításnak, hiszen annyira nem is vagyok... most figyelj... "jó nő" - mondom ki, Liamből pedig kitörik a nevetés. Komolyan, olyan hangosan, hogy tuti észrevettek, de őt látva nekem is kuncognom kellett.
- Ez egy hülye - állapítja meg, mire elmosolyodom. - De most komolyan, figyelj - hagy ott, miközben elindul az alkalmi színpad felé. Valamit lebeszél a hangosító pasival, én pedig némán próbálom artikulálni neki, hogy akármire is készül, ne tegye, de ő továbbra is csak röhög rajtam, majd beleszól a mikrofonba.
- Sziasztok, Liam Payne vagyok a One Directionből - közli, a tömeg pedig fütyülni és halkan sikongatni kezd. - Látjátok ott azt a lányt? - mutat rám, én meg legszívesebben elsüllyednék. - Gyönyörű, nem igaz? Jelezzétek, ha egyetértetek, mert ez a dal most neki szól!

Selena szemszöge:

- Fent vagy? - szorítja meg a kezem Justin, mire kinyitom a szemeimet.
- Mm-hmmm - mosolygok rá.
- Holnap már otthon alhatunk - húzza félénken feljebb szája egyik oldalát.
- Igen, erről jut eszembe - ülök feljebb a fotelbe. - El kell döntened, hogy melyik rehabot választod, mert minél hamarabb be kell adnunk a bejelentkezésedet és akkor...
- Mi? - Húzza össze szemöldökét. - Miről beszélsz? Nem megyek rehabra, Selena, már mondtam.
- Justin, hát nem érted? - Emelem fel a hangom. - Majdnem meghaltál! Van fogalmad róla, mit okoztál ezzel nekünk?
- Igen, pontosan tudom, épp ezért mondom, hogy már látom, hogy elcsesztem és nem csinálok ilyet többet...
- Nem egyszeri botlás volt, J, rengeteg doboz pirulát találtak a lakásban is!
- De mondtam, hogy befejeztem - válik ingerültté, ami komolyan megijeszt. Mindenesetre most nem hagyhatom magam.
- Nagyon figyelj rám, Justin Drew Bieber - emelem rá mutatóujjam. - Ha nem mész el, engem felejts el. Nem tudok így veled élni, én félek, hát nem érted?! - Tör ki belőlem a sírás.
- Nem kérhetsz tőlem ilyet.
- A te döntésed - mondom, majd kisétálok a kórteremből.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Elnézést kérek, hogy ennyit kértem a résszel, de remélem a hossza (és a tartalma) kárpótolt benneteket. :)
Várom a fejezet által kiváltott reakciókat kommentben. :D
A következő dalok lesznek:
Beyoncé - I Was Here
P!nk - F*ckin' Perfect
Tina Turner - Proud Mary