II/6.5

Harry szemszöge:

Igen, teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy most én vagyok a világ legrosszabb embere. A legjobb barátom és a lány, akibe talán szerelmes vagyok... Mégis ki tudná ezt csak úgy feldolgozni? Nekem nem megy. Nem most. Nem azonnal.

- Louis, nem megyek vissza - szóltam bele azonnal a telefonba, ahogy Lou képe megjelent a kijelzőn.

- Legalább elárulhatnád pontosan, hogy mi történt. Merre vagy? 

Szegény Lou, pontosan tudom, hogy most elég baja van El miatt, erre foglalkozhat az én gyerekes szerelmi bánatommal.

- Meg se próbálj kimászni ebből - látott bele a gondolataimba - erre valók a barátok. Szóval hol vagy?

- A hegyekben - közöltem teljesen őszintén, mire Louis egy óriási felkiáltással válaszolt.

- TESSÉK?! - kérdezte megrökönyödve. - Ó, várj. Azon a kis dombos területen, ahová mindig elbújtál, ha jött egy újabb lány?

Marhára nem volt kedvem veszekedni, úgyhogy csak rávágtam egy igent, bandatársam pedig nagyjából egy óra múlva beállt új járgányával a kialakított parkolóba. Felmásztunk a hegyek közé, a szokásos helyre, ahonnan az egész városra tökéletesen rá lehet látni. Hihetetlen, hogy sosincs itt senki, annyira gyönyörű. Létezhet, hogy mi tudunk egyedül erről a varázslatos tájról?

- Most már kibököd? - küszködött velem Lou.

- Mennyit tudsz?

- Nagyjából semmit - tárta ki karjait védekezőn. - Niall teljesen ki van akadva, hogy hívogat, te pedig nem veszed fel a telefont. Mindent összecsomagoltál, csapot-papot úgy hagytál a szállodában, szóval mindenki nagyon aggódik.

- Most még... nem szeretném visszahívni Niallt - mondtam ki. Igazából jól is esett, hogy végre valakivel igazán nyílt lehetek. Lou már nagyon jól ismer, pontosan eléggé ahhoz, hogy meglepődjön a közös barátunkkal való viszályomon. - Megcsókolta Gigit.

Louis most már kicsit sem tűnt meglepettnek, inkább dühösnek.

- Na jó, ebből elég volt - tápászkodott fel ülő helyzetből. - Én mindig támogattam a döntéseiteket, meg minden, de most komolyan... az a lány aranyból van talán? Nem ismerek rátok. Megéri, úgy értem, igazán megéri miatta berágni egymásra?

- Lou, hagyd abba - állítottam le talán kicsit erőszakosabban, mint kellett volna. - Te ezt nem értheted.

- Ó, nem? Valóban? Mert nekem nem volt többéves kapcsolatom, amiben egyébként ott hagytak nem olyan rég?!

- Nézd, sajnálom - sóhajtottam mélyet. - Nem akarok veled veszekedni. Niallel sem. Csak egy kis időre van szükségem, hogy feldolgozzam. Olyan nagy kérés lenne ez?

Még beszélgettünk kicsit Louval, majd ott hagyott, hogy meggyőzze a többieket, minden rendben velem, csupán beteg lett a kutyám a szülői házban, ezért most kicsit kivagyok. Igen, biztosan mindenki el fogja hinni.

Gigi szemszöge:

Tudtam, isten bizony biztos voltam benne, hogy ezt nem kéne. Még én sem tudom, hogy van-e értelme ennek az egésznek, ami Niallel köztünk alakul, hiszen ő az egyik legjobb barátom, ráadásul magam sem tudom, túl jutottam-e teljesen Harryn. Azt hittem, igen. Azt hittem elég lesz egy fél nyár arra, hogy elfelejtsem, de az élet nem ilyen egyszerű, ugyebár? 

Már csak az a kérdés, hogy miért voltam akkor olyan hülye, hogy beleugrottam ebbe az egészbe Niallel. 

- Elértétek? - kérdeztem kétségbeesetten előbb említett barátomat telefonon.

- Lou most találkozott vele. Azt mondja, nincs olyan nagy baj, csak beteg valami kutya.

- Mi? Milyen kutya? - értetlenkedtem.

- Fogalmam sincs - válaszolt kimerülten Niall. Szegény egész éjjel megállás nélkül csak hívogatta Harryt. Komolyan, még éjjel kettőkor is, mikor már azért elég valószínű, hogy szimplán csak aludt. - Gigi, ha őszinte akarok lenni, akkor úgy érzem, hogy szó sincs itt semmilyen kutyáról...

- Az egész a mi hibánk - szakítottam félbe. - Ez az egész... butaság volt.

A vonal másik végén csend fogadta a mondandóm, úgyhogy már pont elkezdtem volna "halózni", mikor beszélgetőpartnerem megszólalt.

- Melyik része volt butaság? - kérdezte, én pedig teljesen lefagytam.

- Niall... én nem tudom - vallottam be őszintén. - Talán csak kimerültek voltunk érzelmileg, mikor ez az egész történt... Neked hiányzik Demi, én pedig...

- Talán még mindig nem vagy túl Harryn - fejezte be most ő helyettem.

- Annyia sajnálom. Kérlek tudd, hogy soha nem akartalak kihasználni, vagy ilyesmi.

- Gigi, megértem - köszörülte meg a torkát. - És igazad van. A Demis dologban is.

- Akkor... barátok? - kérdeztem félve.

- Teljes mértékben - értett egyet, én pedig végre elmosolyodtam.

Miután Niallel letettük a telefont, még mindig szörnyen éreztem magam. Megbántottuk Harryt úgy, hogy igazából teljesen szükségtelen volt ez az egész. Niall és én rájöttünk, hogy valószínűleg csak össze voltunk zavarodva.

Ezek után nem tudtam ellenállni a kísértésnek, muszáj volt megpróbálnom felhívni Hazzt. Csörgött párat, majd a hangpostára kapcsolt. Nagyot sóhajtva dobtam le a mobilt az ágyra, majd én is hanyatt dőltem.

Louis szemszöge:

- Szóval... itt vagyunk... - terítettem le egy pokrócot a száraz fűre.

- Igen - pirult bele Sandy. - Meg kell, hogy mondjam, iszonyatosan megleptél a meghívásoddal.

- Őszintén? Én is magam - nevettem fel. - Senkit nem hívtam randira már... egy jó ideje.

Látom a gondolkozást az arcán, ami kicsit megrémít. Tudom, hogy hová fogunk kilyukadni...

- Szóval Eleanor óta? - kérdezett rá kerek perec. Anyám, ez a lány nem piskóta! De megmosolyogtat. és ez jó érzés.

- Igen, Eleanor óta - ismertem be.

- Csak hogy tudd, vágom, mennyire nem téma randin az exbarátnő - kacagott fel. - Csak kíváncsi vagyok. Meg akarlak ismerni - vonta meg a vállát.

- Nem, ez oké. Én sem nagyon tudok lakatot tenni a számra. Nekem és Elnek elég régre visszanyúlik a történetünk.

Még egy darabig fürkészte az arcom, majd elfordult. 

- Mindenkinek van múltja - mosolygott rám.

Merészen a keze után nyúltam, aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen egy piknikre jöttünk. Szépen kipakoltam az erre az alkalomra vett kosárkából. Engem aztán senki nem hív rossz pasinak, hoztam palacsintát, tésztát, egészséges és egészségtelen kajákat. Mindeközben megtudom, hogy Sandynek van egy bátyja, akivel nem igazán tartják a kapcsolatot. Az apukájáról nem szívesen beszél, az anyukája viszont mindenhova elkíséri.

- Nehéz így, tudod? - húzta össze a szemöldökét. - Amíg a versenyben voltunk mindenkitől azt hallottam, hogy "csináljam ki" Gigit, mert tőle kell a legjobban tartanom. Aztán ő kiesett, én első lettem, és most próbálkozom feljebb jutni a plázás fellépésektől, ő meg turnén parádézott Selena Gomezzel.
Nem utálom őt, nem tett semmi rosszat ellenem, de iszonyú irigy vagyok. Azt mondja, hogy azért indult el az X-factorban, hogy a bátyja nélkül tudjon érvényesülni, de elég egyértelmű, hogy Selena nem a megmérettetés miatt figyelt fel rá. Persze, látom, hogy sokat dolgozik, csak én is szeretnék, tudod? Sokat dolgozni, színpadon állni, turnéra meg interjúkra menni.

- Igen, teljesen megértelek - zártam le a témát, míg ki nem csúszik a számon a ma délelőtti eset valamelyik része Gigivel kapcsolatban. - De most miattad vagyunk itt. Valamint te jössz velünk fellépni, nem ő - vigyorogtam rá bátorítóan.

Gigi szemszöge:

Harry azóta sem csörgött vissza, pedig még aludtam is egyet. Holnap megbeszélésem lenne egy kiadóval, de annyira kimerített ez az érzelmi hullámvasút, hogy teljesen elfelejtkeztem róla. Épp egy csokit kerestem a hűtő alján vigaszként, mikor meghallottam, ahogy fordul a zárban a kulcs.

- Megérkezett a kedvenc testvéred - társult hozzá az emberi hang is.

- Ha még nem jöttél volna rá, te vagy az egyetlen testvérem - válaszoltam a klasszikus módon. - Egyébként örülök neked.

Justin belépett a konyhába, pont akkor, amikor a végre megtalált táblás csokit tartottam a kezemben. 

- Igen, látom a legjobbkor érkeztem. Mizu, hugi? - dobta le magát a fotelbe, amiből belátni  konyhába is.

- Kérlek, ne utálj te is, ha elmesélem. Épp eléggé utálom magam én is - telepedtem le mellé. - Niall megcsókolt.

Nem tudtam kivenni, hogy dühöt vagy meglepettséget láttam-e az arcán, azonban mivel nem mondott semmit, ezért folytattam.

- Én azt hittem, hogy ez tök jó, elvégre ismerjük egymást egy ideje, jóban vagyunk, hátha lehet belőle valami. De rájöttem, hogy Niallt csak mint barátot szeretem nagyon, és szerencsétlent csak arra használtam - tudat alatt, esküszöm -, hogy elfelejtsem Harryt - sóhajtottam fel. - Niallel ezt már megbeszéltük, ő is megértett, nagyjából hasonlóképp állt a dolgokhoz, de ez most lényegtelen. Azonban Niall elmondta Harrynek, mert így tartottuk jogosnak, és mert akkor még azt hittük, hogy talán lehet ebből valami. Hazz megbántása viszont hideg zuhanyként érte mindkettőnket, előbbi ott is hagyta a turnét, tegnap este elment a szállodából és azóta egyikünkkel sem beszélt. Csak Louval, dehát rá nem is haragudott - hadartam el gyorsan.

A bátyám egyértelműen lesokkolt a hallottak után, de szerencsére kis idő múlva képes volt megszólalni és lereagálni a dolgot.

- Oké, egyrészt: Niall? Hiszen sosem jöttek be a szőkék - értetlenkedett félig poénosan. - Másrészt pedig: kamasz vagy, Gigi. Teljesen érthető, hogy csinálsz hülyeségeket az érzelmeid miatt. Mind ilyenek vagyunk.

- Ó, tényleg - jutott eszembe. - Mire jutottatok Sellel?

- Nem akarok erről beszélni - rázta a fejét mohón. - Higgy nekem, hugi. Minden úgy történik, ahogy történnie kell.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

*szégyenkezve somfordál ide*

Hát, gyerekek... itt vagyok.

Nem tudom, hogy van-e még, aki emlékszik/követi a történetet, de visszatértem. :) 

Meg sem próbálkozom a bocsánatkérések sorozatával, én is utálnám magam a helyetekben, de itt vagyok. Újra, új részekkel, új számokkal, és reménykedve, hogy még mindig kitartotok az AW mellett.

Mit szóltok a visszatéréshez és a részhez? Mit jósoltok a történet alakulásával kapcsolatban? Írjátok meg nekem kommentben, mert miattatok éri meg még mindig csinálni! 

Már írom is a következő rész dalait, lehet ötletelni:

Adele – When We Were Young

Liam Payne & Rita Ora - For You

One Direction - Heart Attack

II/6

- Szia, Gigi. Én vagyok - szól bele félénk hangon a telefonba Niall.

- Szia - köszönök neki vissza. Borzasztó vagyok ezen a téren, fogalmam sincs, hogyan kell az ilyen helyzeteket kezelni, de biztosan nem úgy, ahogy én teszem. - Nézd, ami este történt, én...

- Várj - szakít félbe -, arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt ebédelni. 

Nem tudom, ezt mire véljem, de rábólintok, hiszen minden jobb lehet, mint telefonon túlesni ezen a beszélgetésen.

- Na, most mennem is kell, igazából, próbánk van, szóval...

Próbájuk. Épp próbálnak. Harryvel. Ó, te jó ég, keresett az éjjel!

- Oké, szia - nyomom ki zavartan a mobilt. Hát ez van, tényleg szörnyű vagyok ezekben a dolgokban. 

Niall szemszöge:

- Oké, srácok, még sehol nem tartunk. Hey Angel, most! - adja ki az utasítást az egyik nagykutya, mi pedig engedelmesen sétálunk vissza a színpadra. Mondjuk alig öt perc szünetünk volt, és még ma szinte semmit nem ettem, de mindegy.

Mikor végezünk a dallal, megkönnyebbülten rohanok a svédasztalhoz. Mára még nem végeztünk, de nem bírom tovább. Hál' Istennek a körülöttünk dolgozó emberek pontosan tudják, hogy megőrülök a kaja nélkül, úgyhogy egy fáradt sóhajjal elengednek minket egy újabb rövid szünetre.

Egész próbán egy szót sem beszéltem Harryvel, nem bírok a szemébe nézni, annyira rosszul érzem magam amiatt, ami történt. Még sosem láttam, hogy Hazz ennyire odáig lett volna valaki miatt, vagy ha így is volt, általában nem tartott sokáig nála.

- Nekem adod azt az egy kiflit, amit meghagytál? - lép mellém nevetve.

Annyira kavarog a gyomrom ettől az egész helyzettől, mintha legalábbis nem megcsókoltam, hanem megöltem volna Gigit tegnap.

- Persze.

- Minden oké, haver? 

Haver. A haverja vagyok. A haverja, aki lesmárolta azt a lányt, akiért legalább egy féléve megvesz. Akivel már történt is köztük valami. Mocskosnak érzem magam, amiért úgy viselkedem vele, mintha semmit nem kéne titkolnom előle. 

- Igen-igen - dadogom. - Veled mi a helyzet?

- Nem tudom, Niall. Van ez az egész, amit megbeszéltünk Gigivel... hogy most már barátok leszünk, vagy mit - ó, anyám, ne, ne kérlek, ne kezdj el most erről dumálni. - Tegnap hívtam volna, de csak a hangpostáját értem el. Mondtam neki, hogy fussunk össze "barátok módjára". Azóta még nem válaszolt. Szerinted miért?

Basszus. Jó nagy szarban vagyok most.

- Azt mondod, tegnap kerested?

- Igen, valamikor késő este - hát persze, hogy késő este, mikor velem volt a Retróban.

- Szerintem csak nem ébred még fel - hazudok valamit.

- De hát délelőtt tizenegy óra van - röhög fel kínosan, mire csak megvonom a vállam. Még mindig inkább tartson egy pillanatig bunkónak, minthogy egy életen át utáljon. 

Sophia szemszöge:

- Képzeld, ma vendégünk lesz a próbán... - mesélem Liamnek széles mosollyal. Még mindig nem tudjuk, hogy pontosan hol tartunk egymással, de én jelenleg nagyon élvezem, hogy nem kell címkéket ragasztanunk arra, ami köztünk van. Bár már az összes létező újság és oldal lehozta, hogy én vagyok az "új kiszemelt".

- Kicsoda?

- Segítek... együtt versenyeztetek még 2010-ben... - húzom az agyát.

- Oké, nem szeretem az ilyen játékokat, csak mondd el - nevet fel.

- Mizu, Liam? - érkezik meg a terembe Cher, a srác arca pedig azonnal felragyog. Hatalmas öleléssel köszöntik egymást.

Persze, tudtam, hogy barátok, de nem tudtam, mennyire vannak jóban. A szoros öleléstől akaratlanul is elfog egy röpke féltékenységi hullám. 

- Te? Hogyhogy? - tolja el magától, de kezei még mindig a derekát fogják.

- Ma én vagyok a meglepetés - vonja meg a vállát mosolyogva Cher.

- Oké, oké, csak kezdjük már a próbát - elégelem meg ezt az egészet, és gondolatban jól leszidom magam. Hisz' semmi nem történt, mindössze nagyon jó barátok. Vajon volt valami köztük, amiről én nem tudok? Oké, Sophia, állítsd le magad!

Cher magabiztosan követi a tanárunk lépéseit a szám ütemeire, miközben én Liamet figyelem, aki mintha engem észre sem venne, úgy mosolyog a lányra.

Miután következik a szünet, elsétálok mellettük. Nem akartam a sértődöttet játszani, pont ezért kerülném őket. Nem szeretném, hogy valami rosszat mondjak, vagy hülye libának tartsanak, ezért választottam ezt a megoldást. Átvonulok az öltözőbe és iszom egy pár korty hideg vizet. Kicsit ücsörgök még a padon, hogy átgondoljam milyen szánalmas vagyok, aztán visszamegyek a terembe.

- Hé - húz vissza a karomnál fogva Liam. - Nagyon jó voltál.

- Láttál? - kérdezem enyhén gúnyosan. A francba már, Soph, hagyd ezt abba!

- Persze, ott álltál elől - mondja értetlenül. Ezek szerint nem érzékelte a szarkazmust. Hál' Istennek!

Szó nélkül bólintok egyet, majd odaállok a helyemre. Nem nézek hátra, de biztos vagyok benne, hogy zavarodott fejjel figyel.

Niall szemszöge:

Úgy izzad a tenyerem, mintha legalábbis muszáj lenne neki. Gigi épp most sétált be az épületbe, úton van az asztalunk felé. Most akkor ki kéne húznom neki a széket, vagy mi? Nem randizunk, akkor maradjak ülve?

- Szia - köszön enyhén mosolyogva. Helyet foglal magától is. Oké, szuper.

- Szóóval... - kezd bele.

- Igeeen... - mondom, mire kitör belőlünk a nevetés.

- Akkor kezdem - vállalja magára - te mit gondolsz arról, ami tegnap este történt?

- Hé, kérdéssel kezdtél, ez nem fair!

Újra kacagunk, aminek nagyon örülök, ettől legalább kevésbé kínos a helyzet.

- Szerinted... hiba volt? - térek a lényegre.

Gigi sóhajtva túr bele a hajába.

- Nézd... azt tudom, hogy az egyik legfontosabb ember vagy jelenleg az életemben, és ezt most nagyon-nagyon őszintén mondom. Nem gondolom, hogy hiba lett volna, de nekem fogalmam sincs arról, hogy mit akarok. Nem akarlak elveszíteni - süti le a szemét.

- Akkor mit kellene tennünk? 

Most rám néz, majd lassan megvonja a vállát. Nehéz egy helyzet ez, tényleg, de akaratlanul is hatalmas boldogság fogott el, mikor azt mondta, szerinte nem volt hiba, ami történt,

- Én csak... - próbálná magyarázni, de felesleges. Pontosan látom rajta, hogy mi az, ami nyomasztja, és amit nem akar, vagy nem mer kimondani.

- Harry - közlöm helyette.

Nem szól semmit, csak újra a padlót kezdi bámulni. Fölösleges kifejtenie, tudom, hogy mi történt köztük, hogy Hazz még mindig érez iránta valamit, és hogy talán ő is. Ezen kívül azzal is tisztában vagyok, hogy épphogy barátok lettek, vagyis rendbe szedték a kapcsolatukat, nekem pedig a bandatársam, a testvérem.

- Szerinted el kellene mondanunk neki? - teszem fel a legfontosabb kérdést. - Csak mert nekem ez így nem olyan könnyű. Látni nap mint nap és eltitkolni előle egy ilyen dolgot...

- Elhiszem - bólogat. - Én úgy gondolom, hogy akkor van értelme elmondani neki, ha... szóval érted. Ha jelentett ez az egész valamit. Ha elképzelhető, hogy... szóval...

Bár ez most egy elég komoly helyzet, ösztönösen elmosolyodom. Nem tehetek róla, olyan vicces, mikor az emberek küszködnek a szavakkal.

- Ne vigyorogj! - parancsol rám.

- Oké, oké - röhögök még mindig. - Azt hiszem, el kellene neki mondanunk - vonom meg a vállam.

Nem lesz egyszerű menet, sőt, egyenesen borzasztó lesz. De Gigivel ma mindketten úgy állunk ehhez az egészhez, hogy talán ebből még lehet valami. Muszáj tudnia.

- Majd én megteszem - nyögöm ki.

- Mi? Nem. Nekem is ott kell lennem.

- Sokkal rosszabb lesz, ha ketten vagyunk.

Harry szemszöge:

- Hé, Neil, mi a helyzet? - köszöntöm barátomat, aki épp most lépett be az ajtón. - Hol voltál?

- Harry, beszélnünk kell - foglal helyet mellettem a kanapén. Arckifejezése komoly, ami megijeszt, mert Niall az az ember, akit nem sokat látsz így.

- Mondd - bólintok.

- Én... - hunyja le a szemeit. Te jó ég, mi lehet ennyire szörnyű? - megcsókoltam Gigit tegnap este.

- Mi? - nevetek fel kínosan. Tuti ez valami idióta, nagyon-nagyon rossz vicc. Ez nem lehet igaz, kérlek, mondd, hogy nem igaz.

- Sajnálom.

Először nem mondok semmit, csak összehúzott szemöldökkel meredek rá. Nem gondolhatja komolyan, ugye? Az egyetlen lány, aki igazán jelentett nekem valamit. És én még neki meséltem ma reggel, hogy Gigi nem hívott vissza! Hogy lehet ez az egész ennyire elcseszett, ennyire szánalmas!

- És most akkor mi lesz? - kérdezek rá kis idő múlva.

- Egyelőre nem tudjuk. Abban egyetértettünk, hogy el kell mondanunk neked.

- Egyetértettetek? Valóban? És mondd csak, Gigi hol van most? Már azt tervezi milyen jó lesz nektek, ha kikerülök a képből, mi? - ordítok rá magamból kikelve. Sosem veszekedtem még ilyen durván egyik bandataggal sem, és nem gondoltam volna, hogy Niall lesz az első.

- Nem, Harry, dehogy, én mondtam, hogy egyszerűbb lenne, ha csak én jönnék, mert... - kezd magyarázkodni, de nem bírom ezt hallgatni. Valamit, valakit muszáj megütnöm, vagy esküszöm elkezdek bőgni. Mivel egyiket sem szeretném, ezért - még mielőtt befejezhetné az aktuális mondatot - nemes egyszerűséggel kirohanok az ajtón. Soha nem éreztem még magam ennyire megsemmisültnek, ennyire átvertnek. Nem érdekel a holnaputáni koncert, a holnapi próba, el kell innen tűnnöm

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Íme a legújabb rész! Tudom, kicsit sokat kellett rá várni, de ráfogom most ezt is a nyelvvizsgára, jó?

A következő részre is kell majd picit, mert jövő héten pedig elutazok. :(

Addig is írjátok le nekem a véleményeteket!

A következő fejezet dalai lesznek:

Christina Aguilera – Hurt

P!nk - Raise Your Glass

Justin Bieber - Be Alright

OFF

Sziasztok! :)
Már készülőben van az új rész, de most nem azt hoztam nektek...
Elindultam az Another Worlddel egy blogversenyen legjobb fejléc, legjobb design, legjobb trailer és legjobb történet kategóriában. Ezért kérlek most titeket, hogyha kicsit is szeretitek az Another Worldöt, akkor szavazzatok itt:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSffvMXmg0ynh4R6QLHF5EWCWcFAxUZoGbARXfIu4J47Zs7QHA/viewform
Köszönöm :)

II/5.5

Gigi szemszöge:

Két napja, hogy a bátyámat kiengedték a klinikáról. Két napja, hogy nem beszélt Selenával. Én sem tudom, hogy mi van vele. Justinon egyelőre nem tapasztalok visszaesést, bár mióta hazajött konkrétan el sem mozdultam mellőle. Szerintem ez érthető.

Épp rántottát csinálok neki reggelire, mikor csengetnek.

- Sel? - Nyitok ajtót meglepetten.

- Csak a cuccaimért jöttem... - mondja zavartan, lehajtott fejjel. - Justin?

- Még alszik - vonom meg a vállam. Nem tehetek róla, nem tudok uralkodni magamon, ha valamiről megvan a véleményem, azt közlöm. - Tudod, hogy nem ez a helyes megoldás, ugye?

Testvérem barátnője, illetve ex barátnője kérdőn húzza fel szemöldökét.

- Nekem sem egyszerű, hogy úgy döntött, nem megy el a kezelésre. Én sem örülök neki, nem is támogatom, de nem hagyom magára, mert szeretem. Hát nem erre való a szerelem is? Vagy a jóban-rosszban, egészségben-betegségben pusztán egy közhely már a híres embereknél? - Fakadok ki.

- Gigi... - rökönyödik meg. - Ne hasonlíts össze minket, te a húga vagy.

- Téged pedig éppúgy családjának tekintett - csóválom a fejem hitetlenül. - Szedd össze a cuccaid, aztán menj. Felkavarná, ha látna téged, és én törődöm a bátyámmal - veled ellentétben.

Szó nélkül indul el a hátsó szobába. Szerencsére J a kanapén aludt a nappaliban, így nem kell látnia. 

Miután Selena elhagyta a házat, Niall érkezett hozzánk.

- Nem kell itt lenned.

- Most értsem úgy, hogy el akarsz zavarni? - Játssza a sértődöttet.

- Te is tudod, hogy nem - mosolyodom el. - De nem kell segítened.

- Gigi, két napja ki sem mozdultál a lakásból Justin miatt. Gondoltam, ha más nem is, egy kis társaság biztos jól jönne - rak elém egy frissen főzött teát, én pedig hálás tekintettel nézek rá.

- Köszönöm.

Neil csak szerényen bólint, majd új társalgást kezdeményez.

- Szóval... szent a béke Harolddal? 

- Igen. Bár nem beszéltünk azóta, de most nagyon jó érzéssel tölt el, hogy nem vagyunk már rosszban. Akármi is történt köztünk... fontos nekem. 

- Igen, ez érthető. Ha azt megittad, akkor szerintem indulhatunk is.

- Indulhatunk? Hová?

- Elmegyünk a Retróba ma este - közli nemes egyszerűséggel.

- Nem mehetek sehová, Niall - csóválom a fejem.

- Dehogynem. 

- Justin... Én nem hagyhatom itt egyedül.

- Nem is fogod. Áthívtam hozzá Liamet.

Hitetlenül röhögök fel. Bébiszitter a bátyámnak? És ebbe ő beleegyezett?

- Komolyan, tudod, hogy Liam amolyan "mindenki apukája", szívesen jön - mondja, majd gondolkodó fejet vág és a hatás kedvéért még a távolba is mered. - Bár, igazából már mindegy is, akármit mondasz, ugyanis úton van.

Azt hiszem, ez a pillanat egy volt a sok közül, amiért Niall Horan az én egyik legeslegjobb barátom. 

Sandy szemszöge:

- Tudod, igazán meglepődtem, mikor elhívtál magaddal a Retróba - fordulok Louis felé, miközben kicsatolom az övemet.

- Ugyan... Kellett már a kikapcsolódás, aztán a múltkor is tök jól szórakoztunk - vigyorog rám, én pedig nem tudom eldönteni, hogy ez most egy flörtölős mondat volt-e, vagy csak beképzeltem.

- Igen - mosolygok vissza.

Még soha nem voltam itt, ez egy olyan elit helynek számít, ahová csak akkor jöhetsz, ha "bennfentes" vagy. Én pedig nem igazán mozogtam soha ezekben a körökben, sőt, igazából semmilyen körökben nem mozogtam, úgyhogy a helyes döntés az lett volna, ha meghúzom magam Lou mögött, míg bemegyünk. Ám nem igazán az az ember vagyok, akit a visszahúzódó stílusáról ismernek, szóval kecsesen magasba emelem az állam, és megállok az ajtó előtt, ahol egy hatalmas pasas engedi be - vagy éppen küldi el - az embereket.

- Név?

- Sandy Mason - most komolyan, mi az, hogy nem tudja a nevem? Oké, nem voltam még itt sosem, de könyörgöm, csak az X-faktor idei nyertese vagyok!

- Louis Tomlinson - hajol be a vállam fölött Lou.

Az óriás előttünk méregetni kezd, majd bólint egyet Louisnak. Ő megfogja a kezem, és magával húz befelé.

- Legközelebb tedd félre az egódat, és engedj előre - húz oda a bárpulthoz. - Két sör lesz?

- Én nem iszom sört - utasítom vissza.

- Mi van? - Nevet ki harsányan.

- Nem iszom sört - ismétlem magam. - Milyen koktélok vannak?

- Hé, Tomlinson, kit hoztál magaddal? - Kezd nevetni a pultos srác is. Oké, csak én nem értem, hogy mi olyan vicces?

- Sandy, ez egy ilyen hely, itt nem kapsz koktélokat, meg kevert cuccokat, itt vodkát iszol tisztán, aztán sörrel kíséred - magyarázza.

Fúj. Már a gondolatától is hánynom kell.

- Csak lazulj el - pakolja le a korsókat egy asztalra. - Figyelj csak, megmutatom itt hogy szórakoznak.

Azzal odasétál a fiúhoz, aki föntről irányítja a zenéket, és vele kezd tárgyalni. Pillanatokon belül megszólal az egyik ikonikus Wham! dal, Lou pedig kitárt karokkal vár maga mellé a táncparkettre.

Gigi szemszöge:
- Köszi, hogy kimozdítottál otthonról - hálálkodom Niallnek, közben pedig kiszállunk a bérelt autóból.
- Igazán nincs mit, rád fért már.
- Héé - lököm meg a vállammal.
Ösztönösen indulok az italos pulthoz, mikor egy ismerős hang üti meg a fülemet.
- Niall... - fordulok hozzá kérdőn, mikor megpillantom Louist és Sandyt.
Szöszi barátom ekkor elkiáltja magát, majd ők is észrevesznek minket. Az én ex vetélytársam felhúzott szemöldökkel méreget, míg Lou öleléssel köszönt mindkettőnket.
- Ti hogy kerültök ide?
- Eljöttünk kicsit kikapcsolódni - magyarázza a furcsa páros férfi tagja, miközben Sandy szinte ráakaszkodik.
Könyörgöm, csak ne kelljen együtt ülnünk.
- Van asztalotok? - Fordul hozzájuk Neil. Hát persze.
- Igen, de két személyes, nagyobbat most nem is nagyon látok üresen - jegyzi meg velősen Sandy, mire felröhögök.
Niallel leülünk tehát egy saját asztalhoz, mikor felcsendül az egyik közös kedvenc számunk.
- Táncolunk? - Húzza széles vigyorra a száját.
- Ezt most komolyan kérdezted? - Pattanok fel, majd előre húzom őt is magammal.

Kifulladva borulunk vissza a székeinkre, Louis pedig elénk rak egy-egy korsó sört.

- Megérdemlitek, az előbbi produkció miatt - teszi le, mi pedig hangosan nevetjük el magunkat. Nincs mese, Niallel mindig a táncmozdulatok nagy mesterei voltunk.

- Az gáz, ha érzem, hogy kicsit a fejembe szállt az ital? - Kérdezem tőle. - Nem szórakoztam már egy ideje.

- Nem gáz, mert nagyjából én is azon a szinten vagyok. Asszem' reggeliztem utoljára - húz le egy nagy kortyot az italából. - Ez a nap erre lett szánva - vonja meg a vállát. 

Végül is igaza van, azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat, a rengeteg dráma és rohanás után azt hiszem, igazán megérdemlem, hogy elengedjem magam egy cseppet.

- Hé - szól hozzám, miközben tekintete komolyabbra vált. - Szerinted jól van a bátyád?

- Nem tudom... - mondom őszintén. - Szeretném azt hinni, hogy igen. És hogy most már nem lesz semmi gond, meg eléggé figyelünk rá, de igazából... én nagyon félek, Niall.

Nem szól semmit, csak megértően bólogat, mikor a zene lassabb ütemekbe megy át.

És ekkor... ekkor olyan dolog történik, amit életemben soha nem gondoltam volna. Az előző beszélgetés után még mindig egymás tekintetét fürkésszük, mikor a dal már a refrénjéhez érkezik. Ő csak egy cseppet hajol közelebb, én pedig elég mámoros vagyok már ahhoz, hogy átvegyem az irányítást, így a nyakát karolom át. Niall teljesen magához húz, és megcsókol. Viszonozom ugyan, de egy idő után zavartan húzódok el. Ezt nem szabad, ez nem helyes. 

- Én... én nagyon sajnálom - szólal meg ő először.

- Nem, ez, nem, én... - dadogok összevissza. - Jobb, ha most hazamegyek.

- Hazaviszlek - közli.
- Ne, már ittál - rázom meg a fejem. - Hívok egy taxit. Menj oda Louisékhoz.
Nem is várom meg, hogy mit felel, kisétálok az épület elé, és beülök az első autóba, amit találok. Elmondom a címet, aztán előkotrom a telefonom. Egy új hangüzenet.
- Szia, Gigi - szól a hang. Kérlek, ne, csak ezt ne. - Szóval azon gondolkodtam, hogy összefuthatnánk valamikor. A barátok össze szoktak futni, nem? - Nevet fel kínosan, mire ösztönösen lesütöm a szemem. - Hívj majd vissza, ha ráérsz.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Nos, hát igen... Az utóbbiakra inkább nem mondanék semmit, viszont kíváncsian várom a ti véleményeiteket. :D
Illetve érdekel még, hogy ti kinek adtok igazat a Gigi-Selena vitában és miért? :)
A következő fejezet dalai az alábbiak lesznek:

One Direction - Hey Angel

Droplex - Leave The Lights On

Harry Styles - Don't Let Me Go

II/5

Louis szemszöge:

Oké, nem tenném meg, ha nem lenne muszáj. De a menedzsmentünk elvárja, hogy az X-faktor idei nyertesével menjünk turnéra, miután Selena Gomez már lestoppolta Justin Bieber kishúgát, aki történetesen szintén az X-faktor egyik versenyzője volt. Szóval most várok, hogy Sandy felvegye a telefont és totálisan beégethessem magam a tegnap este után.

- Louis? - Szól bele meglepetten a készülékbe.

- Sandy, igen, szia - köszönök neki. - Szóval az a helyzet, hogy hamarosan egy rövid, egy hónapos turnéra indulunk, és a menedzsmentünk arra gondolt, hogy lehetnél a sztárfellépőnk. Nem mindenhol, csak néhány városban.

- Hát, nem mondom, hogy most nem leptél meg - nevet bele a telefonba. - Ez igazán megtisztelő egyébként. Nos, nem tudom, akkor találkozzunk valahol esetleg, vagy lesz valami megbeszélés, vagy hogy is szokott ez működni?

- Holnap lesz az első próbánk a fiúkkal, ott lesz mindenki, ha eltudnál jönni, az lenne a legtökéletesebb.

- Akkor megbeszéltük, holnap - tenné le a telefont, mikor megállítom.

- Hé, Sandy, ami a tegnap estét illeti... - Kezdek bele.

- Nyugi, tudom - előz meg. - Ki voltál készülve Eleanor miatt, kicsit sokat is ittunk, ráadásul én vagyok az ügyeletes szemét ribanc a társasági körödben. Nem beszélünk róla.

- Nem vagy a...

- Lou, hagyd. Egyébként is kialakulóban vagyok valakivel, úgyhogy én is elvetettem a sulykot kissé az este... - Magyarázza,

- Ó, oké. Rendben, hát akkor szia - mondom, majd kinyomom a mobilt. Hát ez fura volt.

Harry szemszöge:
Idegesen bámulom magam a tükörben, mint egy kisfiú, aki az első randijára készül. Bár így lenne. Mikor Gigi felhívott tegnap, meglepve csaptam le az alkalomra, pedig kifejezetten azt beszéltük, hogy egy baráti ebédre megyünk el, ahol meg tudunk beszélni mindent. Mégis reményekkel tele dobom most fel a kalapom a fejem tetejére, azt a feketét, amit majdnem féléve ilyenkor még annyira szeretett.
Az apró, régies kajáldába belépve Ő már ott ül az egyik asztalnál, ami gondosan el van bújtatva az ablakok elől. Senkinek nem hiányoznak a vakuk.
- Szia - foglalok helyet a vele szemben lévő széken.
- Szia - mosolyog rám kedvesen.
- Régóta vársz?
- Nem, igazából Cherrel jöttem, mert ő meg úton volt máshová.
- Ó, értem - bólintok, majd úgy ítélem meg, hogy itt az ideje belecsapni a lecsóba. - Nézd, nagyon sajnálom a Justinos dolgot, én gondoltam rá, hogy elmondom, és őszintén őrlődtem rajta, aztán beszéltem vele is, és nem tudtam... - magyarázom, majd félbeszakít.
- Harry. A bátyámnak problémái vannak, de ezt te nem tudhattad. Sőt, ami azt illeti, ő sem igazán akarja magának beismerni - fordítja félre a fejét. - Én nem akarom, hogy rosszban legyünk, Harry.
- Én sem, természetesen - bólogatok sűrűn.
- Igazán szükségem van most rád - néz rám félve, nekem pedig akaratlanul is boldog vigyor ül ki az arcomra. - Mármint, mint barát - teszi hozzá, én pedig legszívesebben kivetném magam az ablakon felettünk, de nem hagyhatom, hogy lássa, mit gondolok, ezért továbbra is mosolygok rá.
- Persze - préselem ki a fogaim közt. Hát, ez is jobb, mint a semmi. Épp a legjobbkor, megérkezik a pincér, aki felveszi a rendelésünk. Gigi kér egy menüt, leves nélkül, extra tartárral, én csak egy gyrost hagyma nélkül, ezután a pasi ott hagy minket.
- Szóval... - próbálok újabb társalgást kezdeményezni. - Még nem is kérdeztem milyen volt a turné.
- Nem volt rá alkalmad - mosolyodik el óvatosan. - Jó volt. Úgy érzem, nagyon sok mindennel gazdagodtam ezalatt a három hónap alatt. Tudod... tapasztalatokkal, élményekkel, rajongókkal - nevet fel az utóbbinál.
Minden porcikám rá szeretett volna kérdezni Dylanre, de nem tettem. Helyette száműztem magam a barátzónába. Ha ő ezt akarja.
- Nem hiányzott a családod?
- J és én sosem láttuk sűrűn anyáékat. Nem volt olyan szörnyű kibírni ezt a néhány hónapot nélkülük. A barátaim jobban hiányoztak.
- Niall... - csúszik ki a számon, pedig Istenemre esküszöm, nem rossz szándékkal mondtam.
- Igen - reagál őszintén. - Szerencsésnek érzem magam a barátsága miatt. De ezt biztosan átérzed.
Mosolyogva bólintok, miközben nem tudom levenni szemeim viszonylag új, fekete hajszínéről. Vállig ér, és sötétebb, mint volt, ettől a kislányos bája háttérbe szorult, szexibb lett.
- Mi az? - Kérdezi.
- A hajad - nézem még mindig elragadtatva. - Nehéz megszokni.
- Pedig annyira nem nagy a változás. Nem zöldre festettem, vagy valami. Nem tetszik? - Dönti kissé oldalra a fejét bátortalanul.
- De, igen, nagyon jól áll.
Ennek a helynek mindig nagy előnye volt, hogy gyorsan elkészültek az étellel. Mondjuk annyira sokan nem is jártak ide, szóval nem csoda. A pincér meghozza a rendelésünket, mi pedig rögtön neki is esünk.

- Nem értem, miért nincs nagyobb hírneve ennek az étkezdének. Tök jó a kaja - mondja, közben pedig hatalmasat nyel az ételből, amitől kitör belőlem a nevetés.

Selena szemszöge:
- Köszi, hogy ilyen hamar jöttél - hálálkodok Giginek a kórház bejárata előtt.
- Ugyan, egyértelmű - veszi ki a még üres utazótáskát a kocsi csomagteréből.
- Milyen volt az ebéd Harryvel?
- Jó, igazából - áll meg egy pillanatra, majd mintha csak ő maga is most döbbenne rá, bólogatni kezd.
Ma kiengedik Justint, és az első tanácsadás elkezdődik délután négykor, így a kórházból egyből oda kellene mennie. Ha nem vesz rajta részt, az véget vet a kapcsolatunknak.
Ő már felöltözve vár a zárójelentésére, amit abban a pillanatban ad neki át a doktornő, amikor mi odaérünk. Gigi szó nélkül kikapja a bátyja kezéből, hogy átvizsgálja.
Amíg Gig beszél a doktornővel, én elsétálok a kocsihoz Justinnal és a cuccokkal.
- Hogy érzed magad? - Vezetem fel a beszélgetést.
- Jól, tényleg. Sokkal jobban - néz a szemembe, majd kezét az államhoz emeli. - Hiszel nekem, ugye?
- Igen - mondom őszintén. - Négykor kezdődik a tanácsadás.
- Mi? - Rökönyödik meg. Én pedig pontosan ettől féltem. - Selena, ezt már megbeszéltük. Nem mehetek el.
- Igen, valóban megbeszéltük. Emlékszel, akkor miket mondtam?
- Emlékszem. Tudom, hogy sokaknak nehezítettem meg az életét, és kiakadtatok miattam, és...
- Nem, Justin, nem csak erről van szó - szakítom félbe. - Erről is, de úgy érzem, nem fogod fel, hogy milyen súlyos dologról beszélünk.
Sóhajtva néz félre, mintha legalábbis teher lenne neki ez az egész.
- Arra emlékszel, hogy mit mondtam, mi fog történni, ha nem vállalod a segítség elfogadását?
- Selena - szakad fel belőle egy erőtlen nevetés -, nem gondolhatod komolyan.
- Szóval, mit mondasz? - Kérdezem remegve, a könnyeimmel küszködve, mégis erőteljesen.
- Nem mehetek - csóválja a fejét.
- Viszlát, Justin - teszem le a táskát a placcra, majd szép lassan hátrálni kezdek. Kicsordulnak a könnyek a szememből, de már nem törődöm vele.
- Ne, kérlek... - suttogja utánam. De már nem számít. Mert már mindegy volt.

Gigi szemszöge:
- Örülök, hogy eljössz velem.
- Ne hülyéskedj, természetesen - bólint Niall, miközben belépünk a rehabilitációs klinika tanácsadói részlegére. Itt segítenek azoknak, akiknek szükségük van rá. Ide kellett volna jönnie a bátyámnak is.
Egy aranyos, mosolygós nővér kísér minket a terembe, ahol van egy kisebb pódium, ami előtt már ott ül a ránk váró tömeg. Elmondják, hogy kik vagyunk, és miért jöttünk, de jó néhányan már felismertek minket akkor, mikor beléptünk. Megkapunk két mikrofont, majd átvesszük a szót.
- Sziasztok - köszönök körbe. - Gigi Bieber vagyok, és akik engem ismernek, azok már biztosan hallottak a bátyámról is. Nemrég meggyűlt a baja a különböző drogokkal, kórházba került - tartok szünetet.
- Niall és én azért jöttünk ma ide, hogy tudassuk veletek, mennyire fontos a gyógyulás, és az, hogy egészségesetek legyetek. Nem azért, mert egyébként nem szeretnénk titeket, hanem mert azoknak az embereknek a boldogságát teszitek kockára, akik törődnek veletek. Mert igenis vannak, akik törődnek veletek, vannak, akik szeretnek - szipogok kicsit. - Meg kell gyógyulnotok, mert ezek az emberek nem bírnák nélkületek. Nem tudnák elképzelni az életüket, ha ti nem lennétek. Soha ne érezzétek magatokat rosszul azért, akik vagytok, inkább próbáljatok meg még jobbak lenni.
Niall bátorítóan megszorítja a vállam, majd ő szól bele a mikrofonba.
- Hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetünk ma, kérlek fogadjátok szeretettel a meglepetés produkciónkat, remélem, mindenki számára egyértelmű a mondanivaló - mosolyodik el.

Louis szemszöge:
- Kérdezhetek valamit? - Fordul felém Sandy, miközben bevezetem a stadion közepére, ahol próbálunk.
- Persze - válaszolom.
- Miért nem Gigit hívtátok? Miért engem?
- Ehh - sóhajtok nagyot. - Nem igazán mi döntünk ezekben a dolgokban, tudod, a menedzsment kitalálja, mi meg megcsinálunk, amit kell.

- Ó, értem - mondja. - Hát, még mindig jobb, mintha egy producernek sem kellenél...
- Sandy... - nevetek fel. - Előbb-utóbb úgyis szerződtetni fognak, nyugi.
- Neked legyen igazad - igazítja meg a haját, közben pedig a banda többi tagja is észrevesz minket.
- Mizu? Meghoztad a sztárvendéget, Lou? - Kérdezi Liam mosolyogva. Mindig ő volt a legkevésbé előítéletes a csapatból, a jószívű srác, aki mindenkinek adni akar nemhogy második, de legalább még egy harmincadik esélyt is.
Harry csak összehúzott szemöldökkel mered Sandyre, Niall pedig már a vendégmikrofont keresi.
- Hoztál dalt? - Nyújtja oda.
- Persze - húzza ki magát az X-faktor nyertes, majd magabiztosan felsétál a színpadra. - Kezdhetek, ugye?
- Ööö, ja - nyögöm ki. Eddig is tudtuk, hogy ennek a lánynak van önbizalma, de még így is meg tud lepni néha.
- Gyerünk, Sandy - szól oda Harry gúnyosan. - Essen le az állunk.

Meg kell, hagyni, fantasztikusat produkált. Főleg, hogy egy idő után a srácokkal elkezdtünk vokálozni, így még jobb lett.
- Na, Hazza? - Húzza fel egyik szemöldökét Sandy. - Remélem összekapartad az állad a földről.
.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Hú, hát, késéssel, elismerem, de megérkezett a legújabb rész, ezzel pedig elérkeztünk a második évad feléhez! Hihetetlen! :)

Remélem tetszett a fejezet, írjátok meg a véleményeteket kommentben!

A következő rész dalai lesznek:

Billy Joel - Uptown Girl

Wham! - Wake Me Up Before You Go-Go

Oasis - Wonderwall

Várom a tippeket! :)